hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Osztrák kőolajtermék-forgalmazót vett a Mol
Tőzsdejelentés 2004. 07. 21–27.

2004. 08. 02.
Továbbra is lefelé mutatnak a vezető tőzsdeindexek árfolyamgrafinkonjai. A gyorsjelentési szezon eddig igen vegyes képet mutat: az internet- és technológiai szektor nem remekel különösebben, zuhant az eBay és az Amazon.com árfolyama az amerikai, az STMicroelectronics, a Nokia és az SAP is az európai piacokon. A Dow Jones a 10 ezer pontos lélektani határ alá is "benézett" a héten, a keddi, vártnál kedvezőbb fogyasztói bizalmi index adatainak köszönhetően azonban visszatért a kritikus szint fölé.  Európában a német Ifo-index is jobb lett a várakozásoknál, ez is kevés volt azonban a pozitív záráshoz. Az orosz tőzsde folytatta mélyrepülését az egyre dagadó Jukosz-botránynak köszönhetően, míg a BUX marginális forgalom mellett 11 608 pontig erősödött. A blue chipek vegyesen mozogtak, több mint 4 százalékkal drágult a Richter, mivel megindult a spekuláció a hamarosan napvilágot látó második negyedéves eredményekkel kapcsolatban. Az elemzők azt várják, hogy a második negyedévben a cég kiheverte a gyógyszerár-befagyasztás okozta sokkot, és eredménye 20 százalékkal bővülni tud. Újra 8500 forint közelébe drágult a Mol is. A cég osztrák akvizíciót jelentett be a héten, a román Petromot viszont az OMV nyerte meg. A kisebb papíroknál a NABI újabb történelmi mélypontot mondhat magáénak 750 forinttal, a marginális forgalmú Inter-Európa Bank viszont közel 10 százalékkal drágult.  A cég elsőként tette közzé a tőzsdei társaságok közül második negyedéves eredményét, amely 54 százalékos bővülést mutat a bázisidőszakhoz képest.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!