Kereső toggle

Cukorkór

A román dolce vita végnapjai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szombat reggel hét óra a magyar–román határon Méhkeréknél. Előttünk senki, utánunk azonban egyre többen jönnek. Rövid útlevél-ellenőrzés, majd máris a másik oldalon vagyunk. Itt már többen állnak sorba, de azért haladunk. Közben néhányan elsőbbséget kapnak, ők nyilván egyenlőbbek az egyenlők között, de ez errefelé már csak így van, kár szóvá tenni. "Béla, a lejt hogy váltják odaát?" – kiált valaki a mögöttünk lévő, rozzant Barkasból. "Százötvennégybe" – jön a válasz előlünk valahonnan. "Cukor van a kúton?" – folytatja az előbbi hang. "Van, persze, én már másodszor fordulok ma" – üvölt vissza Béla, de közben gázt ad, mert a sor halad. "Hová mész?" – kérdezi lazán, csuklóból tegeződve a határőr. "Cukorért, benzinért" – mondom, és újságot írni, teszem hozzá magamban. "Viszlát" – int szinte még lazábban, és továbbindulok, mielőtt még én is túl lelazulnék. 



Ellenőrzés a határon. Nagy teher, kis örömök Fotó: MTI

Az első benzinkút jobbra, szólt a baráti kioktatás otthon, ott tudsz jól váltani, és balra a másodiknál van jó benzin, idézem fel a jó tanácsot. Az első benzinkút oké, jöhet a másik. "Na mi tetszik, hölgyem?" – emeli meg bézbólját a kutas. – Cukrot vagy benzint parancsol? Van mármarosi zsákos, ötven-kilós. Higgye el, rendkívül jó minőségű, és így kiszerelve olcsóbb, csupán 108 forint kilója. Teszek be egy zsákkal" – hadarja szinte egy szuszra. Finoman visszautasítom az ajánlatot, inkább a forgalom felől érdeklődöm. "Május óta megy a bolt, mint a karikacsapás – mondja –, a benzin mellé még bejött a cukor. Élelmes emberek már az uniós csatlakozás másnapján vitték, mert akkor maguknál ment felfelé az ára." Továbbállok, mert a közelben, Nagyszalontán nagykereskedést nyitottak, ahol az alapélelmiszereket lehet jó áron megkapni – legalábbis ezt állítják a jól informáltak.

Nagykereskedést nem egyet, hanem rögtön hármat is találni a városkában, magyar felirattal, magyar eladókkal. A légkondicionált üzletbe szinte csak a határ túloldaláról jönnek vásárolni. Most is jó néhányan vannak, és számolják, mi éri meg és mi nem. A mosópor, a cukor, a sör és általában az italok mind olcsóbbak, sőt egyes vélemények alapján a román cukor édesebb is, mint a hazai. "Ez sokkal finomabb, és lényegesen olcsóbb – nyomja a kezembe az általa favorizált árut egy sarkadi hölgy, miután amatőrként nem a megfelelő sajtot akartam megvenni. – Tudja, lelkecském, még a nagyinak is csináltattunk útlevelet, mert így többen többet hozhatunk át a határon. 175 euró a személyenként vámmentesen bevihető mennyiség, de mi csak úgy számoljuk, hogy fejenként 50 kiló cukrot vihetünk haza. Ha többen vagyunk, több fér. Tudja, az uram munkanélküli, neki jól jön most az öreg Wartburg. A pecás haverjaival beülnek öten, és fordulnak egyet reggel, majd este egyet, a segítségért vesz nekik egy karton sört, amit nálunk lassan eliszogatnak esténként. Az az igazság, hogy ez jó nekünk, mert az emberem bizony azóta, amióta munka nélkül van, sokszor nézett a pohár fenekére, de most nem teheti, mert reggel a hatórás váltás után már fordulni kell egyet a határon." "Jó, jó – mondom –, de mihez kezdenek azzal a sok cukorral?" "Hát eladogatjuk, meg van egy ember otthon, az bármennyit átvesz, de csak 135 forintért kilóját. Oda bármennyit bármikor vihetünk, neki kifejezetten a zsákos cukor kell. Éjszakánként kamionnal viszik tőle el aztán, de hogy mire kell, azt ne kérdezze, nem tudom" – tárja szét a kezét tanácstalanul. "Mire kellhet? Hát, megmondom én – veszi át a szót a férje. – Elviszik, és magyar cukroszacskóba kilózzák át, úgy már számlaképesen kerül a boltokba a román cukor. Sőt ismerek olyat is, aki egy kevés cefrével vegyíti, és kifőzi pálinkának. Azt meg szépen otthonról eladogatja literenként, fél literenként. A sok vastag gigájú léhűtőnek mindegy, mit iszik, csak hasson" – egészíti ki az asszony hiányos ismereteit a férje. 

Tele van a környék magyar rendszámú autókkal, a közeli boltok előtti parkolók megtelnek lassan. "Jó reggelt!" – köszön valaki ránk hangosan, régi ismerős, az első szalontai magánfuvarozó, Cs. Lajos az. Most már egy élelmiszerüzletet üzemeltet itt. "No, gyertek, igyunk egy jó kávét nálam az irodában! – szól az invitálás. – A határmenti településeken a bevásárlóturizmus hosszú évek óta virágzik – kezdi monológját Lajos. – A legkülönbözőbb korú, foglalkozású és jövedelm? emberek öltözködnek a romániai áruházak ruházati osztályairól. Bőrcipő, szövetkabát, babaholmi, széles a választék. A termék minősége jó, és akár ötven százalékkal is olcsóbban juthattak hozzá a magyar vásárlók a kívánt termékhez. De nem csak a ruhaneműk keresettek, míg meg nem jelentek a magyar hipermarketek polcain is az olcsó importsörök, addig a sör is az egyik legkedveltebb és legkeresettebb termék volt a határ túloldalán. A keleti országrészben a május slágere a Romániából behozott, akár száz forinttal is olcsóbb kristálycukor volt. A határhoz közel eső településeken az élelmesebbek remek üzletet láttak a cukorbizniszben, természetesen erre felfigyeltek a nagymenők is, és mára már ők álltak az üzlet élére. Falusi házak hátsó udvarában, országúti parkolóban, mindenhol találni illegális cukrot, egyszóval jól megy a bolt mindenkinek, de senki nem tudja, meddig" – zárja sommásan.

A boltban időközben rengetegen vásárolnak, nem találunk szabad bevásárlókocsit. "Miért nem mentek be Váradra, ott a Metro, azt is ki kell próbálni. Az elkerülőút végénél, a cigánytelep mellett könnyen megtalálod "– jön a biztatás Lajostól. Erre azonban nem akarunk már benevezni, így cukorral, mosóporral megrakva hazafelé indulunk. Lassan araszolunk a vám elé. "Mit viszel?" – jön az ismeretlen vámtisztviselőtől a már ismerős tegezés. "Ezt- azt, meg egy kis cukrot" – felelem. "Viszlát" – int továbbot laza csuklómozdulattal, és már a következő kuncsaftra koncentrál. 

A magyar oldalon sokkal komolyabb a vizsgálat. Hol voltunk és miért? Mit hoztunk és mennyit, mert a mennyiség nagyon fontos, pláne a cigaretta és az alkohol esetében. Azt mi nem vásároltunk, nem álltunk meg a "duty freeben". Ezt nehezen hiszi a zord "vámszedő", de miután alaposan felforgatta az autót, továbbenged bennünket. Azt beszélik, hogy esténként a román oldalon könnyen áthozhat az ember bármit, csak mindenkinek "jól kell járnia". Hazafelé autózva egy gondolat jár a fejemben, vajon mit tartalmazhat a cukroszsák, amit odaát vettem…

Roló lehúzva

Megelégelte a Pénzügyminisztérium a május 1. óta virágzó cukorturizmust. Ezért augusztus 1-től egy személy évente csupán 20 kilogramm cukrot hozhat be külföldről, éppen annyit, amennyit egy átlagos család elfogyaszt ez idő alatt. Mivel cukron kívül a hazainál jóval olcsóbb román olajat, lisztet, rizst, cigarettát, benzint is nagy
mennyiségben hoztak át a román határ menti magyar lakosok, Sághy Zoltán, a PM helyettes államtitkára elmondta, amennyiben a jövőben a cukron kívül más termékek importja is megugrik, hasonló intézkedést hoz a tárca. A szigorítást a többmilliárdos állami bevételkieséssel, illetve a kialakuló kiskereskedelmi forgalom visszaesésével indokolta. Az APEH is beszáll a menetbe: bejelentésük szerint augusztustól fokozottan ellenőrzik a hazai cukrászdákat, szesz- és üdítőital-gyártókat, valamint a cukrot forgalmazó kereskedelmi egységeket.

Olvasson tovább: