hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajterror Allah szolgálatában
Összefogtak az OPEC-országok

2004. 06. 14.
Az iszlám terrorizmus minden fronton harcot indított a "Nagy Sátán", értsd az Izrael-barát USA, sőt az egész nyugati világ ellen. A gazdaság sem kivétel ez alól, jelenleg éppen az olajár felsrófolásával kívánják gazdasági válságba taszítani a fejlett országokat, mindeddig azonban kevés sikerrel. Abdulaziz al-Mukrin a szaúd-arábiai al-Kaida-sejt vezetője egy internetoldalon így nyilatkozott: "Kobari túszejtésünk egy újabb siker volt, amit Allah adott nekünk, amely a szaúdi vezetést mély válságba sodorta." Az al-Kaida-vezető azért hálás Allahnak, mert a 22 halálos áldozatot követelő akció az olajár hirtelen emelkedéséhez vezetett, és átmeneti zavart okozott a nemzetközi tőzsdéken.



Monumentális szobor az OPEC székháza előtt. Kézben tartanák a folyamatokat Fotó: Reuters

"Támadásunk a hordónkénti olajárat 42 dollár fölé emelte, pedig Szaúd-Arábia mindent megtesz azért, hogy az olcsó olajjal kiszolgálja Amerika jólétét" – elemezte tovább a helyzetet a terroristavezér. Bin Laden, az al-Kaida első számú vezetője maga is szaúdi származású, és szervezetének eltökélt szándéka az USA-barát közel-keleti állam politikai és gazdasági destabilizálása. Az iraki válsághelyzetben a kobari olajkitermelő központ elleni merénylet valóban pánikot keltett, különösen mivel újabb támadásokat jelzett előre a brit titkosszolgálat. A támadások elmaradtak, az OPEC pedig ígéretet tett a napi kitermelés jelentős növelésére, így a helyzet viszonylag gyorsan normalizálódott, és megnyílt a lehetőség az árcsökkenésre. Szakértők leszögezték, hogy a hetvenes évekbeli olajválsághoz képest a jelenlegi rekordár (42 USD/hordó) még mindig nagyon alacsony összeg, ezért aggodalomra egyelőre semmi ok. Egy hordó (159 liter) olaj ára a nyolcvanas években 60 és 80 dollár között mozgott, úgyhogy a mostani áremelkedés ehhez képest nem jelentős. A kuvaiti háborút követően, 1991-ben is sokkal nagyobb árrobbanás volt a piacon, és a világgazdaság azt is túlélte.

Nehéz dolga lesz az al-Kaidának, ha az olajjal akarja zsarolni a Nyugatot, ugyanis az USA és Nyugat-Európa is egyre több olajtartalékot halmoz fel, és más forrásokból vásárol. Németország például rengeteg nyersolajat és földgázt vesz az oroszoktól, az észak-európai országoktól és Nagy-Britanniától, akik ugyan a tengeri kitermelés miatt jóval drágábban nyerik a nyersanyagot, de a politikai instabilitás nem okoz állandó válsághelyzetet, mint a közel-keleti országok többségénél. 

Gerhard Schröder német kancellár a Der Spiegel beszámolója szerint az olajár-ingadozás okozta bizonytalanságot az alternatív energiahordozók nagyobb kihasználásával kívánja enyhíteni. A szél-, a víz- és a napenergia jobb felhasználására félmilliárd eurós programot szavazott meg a Bundestag. Ezek az energiahordozók hosszú távon olcsóbbak, mint az olaj, és igen nevetséges lenne az a terrorista, aki egy szélerőm? ellen szervez akciót, hangzottak el a különböző érvek.

Hazánkban nem ennyire átgondoltan folyik a politikai diskurzus, sokkal inkább politikai csatározás részévé vált a benzinár kérdése is, mint csaknem minden más. A Fidesz már 300 forintos benzinárral riogatja az európai uniós választások előtt álló választópolgárokat. Ez az összeg azért is tűnik irreálisnak, mivel a nemzetközi olajárak nem mutatnak drasztikus emelkedést, ráadásul a magyar kormány a jövedéki adó csökkentésére kidolgozott egy tervet, amennyiben 250 forint fölé emelkedne a benzin ára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!