Kereső toggle

Üzleti hírszerzés és elhárítás

James Bond Budapesten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy nemrégiben közzétett felmérés szerint a hűtlen kezelés, az ipari kémkedés, az illegális termékmásolás és a számítógépes bűnözés a legelterjedtebb gazdasági bűncselekmények Magyarországon. Világviszonylatban pedig átlag 2,2 millió dolláros vesztesége származik egy-egy nagyvállalatnak abból, hogy alkalmazottai, üzlettársai vagy éppen vevői megkárosítják – nyilatkozta Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára a 2004. március 30-án Budapesten megrendezésre kerülő "Üzleti hírszerzés és elhárítás" cím? konferencia kapcsán.

Az államtitkár kifejtette, hogy a rendszerváltás óta lezajlott privatizáció következtében Magyarországon magánkézbe kerültek a korábban jelentős állami cégek, melyek ezzel a lépéssel kikerültek az állami "gyámkodás" alól. Ennek értelmében a gazdasági működés során keletkezett üzleti titkaik védelméről és a konkurencia feltérképezéséről 

azóta saját eszközeikkel kell gondoskodniuk, amennyire ezt – financiális, szervezeti és egyéb – lehetőségeik megengedik. Mivel mind az államnak, mind pedig a nemzetgazdaság egészének stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy a jelentős forrásokat igénylő kutatásfejlesztési eredmények, üzleti tervek, piaci információk védelme a nagyvállalatoknál és a középvállalkozásoknál is kellő hatékonysággal megvalósuljon, ezért ez a téma egyáltalán nem söpörhető a szőnyeg alá.

A szervező Open Gates Hungary Kft. és a Nemzetközi Testőrszövetség hazai képviselete március 30-án szakmai fórumot rendez, melynek célja aktuális információk átadása, illetve személyes konzultációk, tapasztalatcsere vagy akár konkrét üzleti tárgyalások lebonyolítása. A kiállítással egybekötött szakmai fórumon a humán erőforrások, az üzleti információk, a szellemi termékek és a materiális javak védelméről hangzanak el előadások neves hazai és külföldi előadóktól.

Olvasson tovább: