Kereső toggle

Hogyan érjük el a nyugat-európai életszínvonalat?

A jövő Bokros-teendői

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nemrég múlt ünnepek alkalmából Bokros Lajos volt pénzügyminiszter egy, minden közgazdasági misztikumtól és mellébeszéléstől mentes, reform-"ajándékcsomagot" adott át az olvasóközönségnek az Élet és Irodalom hasábjain. Bokros százharminc pontból álló publicisztikája egyenes és lényegre törő: hazánknak leginkább egy "kis létszámú, karcsú, tisztakez? és hatékony, szolgáltató és szolgáló" állami apparátusra lenne szüksége. Értekezésében politikai részrehajlástól mentesen bírálja mind az "ezredforduló kormányát", mind a jelenlegi vezetést. Ennek ellenére még az 1995-96-os stabilizáció pozitív vonatkozású felemlegetése kapcsán sem érezzük azt, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze". A Bokros-csomagot azóta is iskolapéldaként tartják számon a nemzetközi pénzügyi felsőoktatásban.



A felzárkózásnak ára van Fotó: MTI

Merre tart a magyar gazdaság? Bokros Lajos válasza szerint csakis arra, amerre tereljük. Ehhez azonban pontosan kell ismernünk a lehetőségeinket, illetve a gazdaság működésének ok-okozati összefüggéseit.

Ha a nyugat-európai életszínvonalhoz történő felzárkózást illetően "feltétlen közmegegyezés uralkodik" hazánkban, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy "hozott anyagból dolgozunk". Az "útravalónk" pedig többé-kevésbé ismert tényeken alapul. Van a tarisznyánkban negyvenévnyi "piactagadó" gazdaságpolitika, importkényszer, hatékonysági kényszer, alacsony lakossági megtakarítások, mindez pedig "belezsúfolva" egy kis, nyitott átmeneti gazdaságba. A probléma azonban kétirányú. Nemcsak a vezetési gyakorlat szorul változtatásokra, hanem az emberek hozzáállása, gondolkodásmódja is rossz mintákon "edződött". 

Olcsó és hatékony államot!

A gyors integrálódáshoz viszont az átlagnál magasabb növekedésre van szükségünk. Ez pedig nem megy másként, mint az export folyamatosan gyors bővülésével, hatékonyan termelő beruházásokkal, versenyképességünk javításával, az állam karcsúsításával, és végül, de nem utolsó sorban, közösségi tehervállalásra épülő támogatási rendszerek bevezetésével érhető el – szögezi le Bokros a tanulmányában.

A termelékenységet és a minőséget azonban hosszú távon sem munkaszervezés, sem pontos könyvelési módszerek nem javíthatják, csakis a tőkebefektetések. A hatékony beruházások kulcsa pedig a vállalati szektor. Bokros szerint a vállalati szektort hagyni kell "eladósodni". Ha kezdetben bőven jutnak idegen forrásokhoz, a beruházásaik is jövedelmezőbbek lesznek, és ez hajtja előre a gazdaság gyors növekedését. 

Bár az átmeneti gazdaságokban sikerrel alkalmazzák a belső kereslet felpörgetését, amikor romlik az ország kivitele, itthon azonban, ennek hatására elsősorban a fogyasztás és a behozatal szintje emelkedik. A növekvő fogyasztás, stagnáló jövedelmek mellett, még tovább csökkenti a lakossági megtakarításokat. Ez, párosulva egy notóriusan túlköltekező állammal, rendre elszívja a pénzeket a gazdaság motorját képező vállalati beruházásoktól. Ha nő a költségvetés hitelfelvétele, nő a folyó fizetési mérleg hiánya, emelkednek a kamatok is. Az állami túlköltekezés "felzabálja" mind a belföldi, mind a külföldi megtakarításokat. A magánszektor nem jut forrásokhoz, a felhalmozása csökken, végül pedig leáll az amúgy is lassuló ütem? növekedés. 

Magyarországon három éve minden mesterséges élénkítési kísérlet ellenére folyamatosan csökken gazdaságunk növekedési üteme – állítja a szakember. 2002-ben az állam például több mint száz százalékig kiszorította a vállalatokat a rendelkezésre álló megtakarítások felhasználásából. Bokros üdvözli a 2004-es költségvetést abban a tekintetben, hogy a kormány belátta, a "nyakló nélküli költekezés" előbb-utóbb katasztrófába sodorhatja az országot. 

Átlátható, állam nélküli versenyt! 

Bokros számára a nemzetközi versenyképesség nem egyenlő az olcsó munkaerővel. Sokkal inkább jelenti a munkaerő ára és a minősége közötti megfelelő arányt. Ez viszont szorosan összefügg az adott ország oktatás- és munkaügyi politikájával, illetve az állami támogatások és elvonások rendszerével. 

Először is, a béreknek nem az árakkal, hanem a termelékenységgel kell lépést tartaniuk. Ez a szigorú összefüggés megsérthető egy "voluntarista" gazdaságpolitikával – állítja –, de sosem büntetlenül. Ideológiai örökségünk része, hogy nem fér meg a fejünkben egymás mellett a verseny és a szolidaritás fogalma. Bokros szerint e kettő között valójában nincs elvi ellentét. 

A nemzetközi felmérések is azt bizonyítják, hogy éles párhuzam húzható a versenyképesség színvonala és az adott ország tisztakezűsége, azaz korrupciómentessége között. "Az átlátható piaci verseny adja azt a nyilvános és leginkább elfogadható erkölcsi keretet, amelyben a társadalom jómódú tagjai önként és önérdekből sort kerítenek a verseny miatt szükségképpen kialakuló egyenlőtlenségek korlátozására." A magyar versenyképességet csak azok a reformok tudják jelentősen előrevinni, amelyek egyszersmind erősítik a társadalom kölcsönös felelősségvállalását is. 

Esélyegyenlőséget!

Hazánkban az ezredforduló óta kifejezetten növekedésellenes és szolidaritásellenes gazdaságpolitika uralkodik – írja Bokros. Ilyen politika eredménye az államadósság növekedését eredményező hiány, amely gyakorlatilag a jövő nemzedék terheit szaporítja. Rendkívül növekedésellenes az állam jövedelem-újraelosztó funkciójának túlburjánzása is. Miközben a magyar jövedelmeket "svéd adók" terhelik, életszínvonalunk koránt sem hasonlítható az övékéhez. A költségvetési támogatások pedig kivétel nélkül politikai indítékokkal szennyezettek. 

Bokros elhibázottnak tartja a minimálbér adómentességének bevezetését. A kivételekkel és kedvezményekkel feldúsított adórendszer pont azokat fosztja meg az adócsökkentés lehetőségeitől, akik erre a legjobban rászorulnának. Bár tökéletes adórendszer nincs, a volt pénzügyminiszter megoldásként javasolja a negatív adó intézményét azaz, akinek nincs adózandó jövedelme, az a szociális kedvezményeket közvetlen költségvetési támogatásként kapja meg. Így a közel azonos keresetűek között megmaradna az esélyegyenlőség. Egy másik megoldás lehetne az adókedvezmények teljes megszüntetése, és a valóban indokolt szociális támogatások rendszeren kívülre helyezése. Ha megvalósulna az adómentes alapjövedelem intézménye, akkor az e feletti többletet egyetlen kulccsal terhelő szja-rendszer már megfelelne a szolidaritás elvének. Az egyetlen adókulcsra Bokros nem tesz egyértelm? javaslatot, de pozitív példaként a szlovák megoldást említi, ahol 2004. január 1-je óta mindössze egy 19 százalékos adókulcsot alkalmaznak (szemben a magyar 38– 28–18 százalékos rendszerrel).

Az unióban biztosan tarthatatlan lesz a 25 százalékos áfa-kulcsunk is, csökkentését már jó volna most elkezdeni. Bár a társasági nyereségadónk még világviszonylatban is alacsony, versenyképességünket csak a termelési célú befektetések "teljes adómentesítése" javítaná jelentősen. 

Bokros úgy látja, a jelenlegi központi támogatások leginkább a jómódúakat segítik. Egy rövid lejáratú népszerűségre törekvő politikai kurzus azonban aligha fog ezen önként változtatni. Tanácsa szerint minden családi pótlékot és gyermekek után járó juttatást rászorultsági alapon kellene folyósítani. Egy radikális adóreform természetesen a lakáshitelek után járó adókedvezményt is felszámolná. A szakember szerint ez a rendszer elsősorban úgyis csak a hitelt folyósító pénzintézeteket, illetve a minél nagyobb hitelt felvenni képes gazdag rétegeket segíti. Régi tétel, de igaz: az állam sosem lehet olyan hatékony, mint a piac. Akár a hazai "feneketlen bendőkről", a MÁV és a Malév intézményeiről, akár az autópálya-építésről legyen szó.

Jelenlegi kormányunk 50 százalékos közalkalmazotti béremelése, habár nagy népszerűségnek örvendett, csak tovább torzította a hazai foglalkoztatási szerkezetet. Az állami túlfoglalkoztatás folyamatosan kiszorítja a magánvállalkozásokat a munkaerőpiacról. Bokros kemény szavakat használ: ha nyugati módon akarunk élni, követnünk kell a bérarányokat is. A tengerentúlon egyértelműen a magánszféra átlagkeresete a magasabb, hiszen ezek az állások jóval bizonytalanabbak is, mint egy állami munkahely. Nálunk ez a feje tetejére állt. Az állami alkalmazottak bérét újra hozzá kellene kötni a teljesítményükhöz. 

Reformokat az oktatásban!

Hasonló torzulásokat eredményezett a diplomás-minimálbér bevezetése is. Ez illúzióba ringatja a fiatalokat, pedig "a diploma önmagában nem emeli a munkaerő minőségi színvonalát". 

Rendkívül fontos lenne összehangolni az egyetemi felvételi keretszámokat a munkaerőpiac várható igényeivel – állítja Bokros. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatásban megszűnne a fejkvótás támogatás, viszont bevezetődne a tandíj. Ez utóbbi már Bokros pénzügyminisztersége alatt is rendkívül neuralgikus pontnak számított, a szakember azonban továbbra is kitart mellette. Az értéktelen diplomák osztogatása helyett inkább a szakoktatás drámai leépülését kellene megállítani.

Versenyt az egészségügyben!

Bokros végül tárgyalja, az immár ötven éve húzódó problémánkat, az egészségügy reformját is. A verseny hiánya a gyógyításban is meggyengíti teljesítmény és a minőség kapcsolatát. Az igények gyakorlatilag korlátlanok, a kínálati oldal viszont jelentős költségrobbanáson esett át az utóbbi években. Bokros ajánlata vázlatosan az öngondoskodás és a szolidaritás finom egyensúlyának kialakítása. Szigorúbb gazdálkodásra kényszerítené az állami betegbiztosítót néhány olyan piacelv? magán-biztosítópénztár megjelenése, amelybe kötelező belépniük a dolgozóknak. Mivel csak állami pénzekből nem lehet megélni, a gyógyító intézmények is keresni fogják a szerződéses kapcsolatot a magánbiztosítókkal. A biztosítók pedig ügyfeleik érdekeit szem előtt tartva versenyre kényszerítik majd a kórházakat és szakrendelőket. 

Bokros bátran kimondja: ebben a "szép, új világban" a tehetséges és jó szakemberek ki fognak emelkedni, a felesleges és gyengén teljesítő dolgozóknak pedig el kell távozniuk. Bokros olyan társadalom képét vetíti előre, ahol az emberek tevékenyek, és nem a semmiért várják a fizetést. Az "ősi" hozzáállás pedig, hogy valaki úgy akar másokból megélni, hogy közben nem nyújt semmi hasznot, nemcsak nem Nyugat-konform, de hosszú távon nem is fenntartható. Hiába, az "integrációnak" ára van.

Olvasson tovább: