hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szigorítanak a bankok

2003. 07. 07.
Megtette hatását a júniusban módosított lakáshitelhez jutást szabályzó kormányrendelet. Mivel az állam által támogatott kamatok 10 százalékról 6-7 százalékra estek, előreláthatóan milliárdokkal csökken a bankok nyeresége. Emiatt várhatóan meggondoltabban vizsgálják majd a hitelkérelmeket. Az adminisztratív akadályok már most érzékelhetően nőttek.

Sajtóértesülések szerint egyes bankok, mint az MKB és a Raiffeisen Bank fontolgatja a veszteségessé vált lakáshitel-konstrukció megszüntetését. Elsősorban a dupla, tehát a forrásoldali és az állami kamattámogatásokat egyszerre felhasználó hitelformát felfüggesztette az MKB. Hasonló probléma elé került a Raiffeisen Bank is az új lakásépítések esetében több részletben folyósított hitel veszteségessé válása miatt. A bank egyelőre nem vonta vissza a hitelnyújtást. 

Zádori János, a Földhitel és Jelzálog Bank (FHB) szóvivője lapunknak elmondta, a változások miatt a bankok valószínűleg jobban megvizsgálják a jövőben benyújtott hitelkérelmeket. Az FHB nem szűntet meg egyet sem a lakáshitelprogramjai közül. Az azonban, hogy jelentősen csökkent a kamatok állami támogatása, egyes bankok esetében kérdésessé teszi a nyereséget, megnő a rizikó. Komoly változás, hogy minden bank felemelte a kamatjait az új lakások esetében az 5, illetve 6 százalékos plafonig. Ez alól a Budapest Bank kivétel, ahol az új lakásoknál 4,09, használt lakásnál 4,59 százalékra emelkedett a kamat. Lényeges változás, hogy amíg eddig csak extra támogatás kérelmezésekor kellett nyilatkozatot tenni, addig minden olyan ügyfélnek, aki támogatott hitelt igényel, nyilatkoznia kell arról, hogy van-e más lakáshitele. Ha van, azt egy éven belül vissza kell fizetnie. A bankok a nyilatkozatot elküldik az Állami Kincstárhoz, ahol leellenőrzik az adatokat. Ha valótlant állított a hitelkérő, felmondják a hitelszerződését és akár pereskedés is indulhat ellene. 

További változás, hogy egy családon belül csak egy személy jogosult a kölcsönre. Kivételt jelenthet, ha van a családban felnőtt korú, pályakezdő gyermek, aki számára a szülő felvehet egy második hitelt is, de ez az ingatlan nem írható a nevére. A gyermek adatairól szintén nyilatkozni kell.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!