hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korrekció és kivárás a börzéken
Tőzsdejelentés 2003. 06. 17–24.

2003. 06. 30.
Csökkenést mutattak a világ vezető tőzsdeindexei az elmúlt héten. Ezt tekinthetjük a korábbi hetek emelkedése utáni korrekciónak, bár több profitfigyelmeztetés is megjelent a héten, ami szintén lefelé nyomta az árfolyamokat. A piacot ezen kívül a kivárás is jellemezte, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddtől szerdáig tartó ülésétől a piac 25, illetve 50 bázispontos kamatcsökkentést vár. 

A BUX mélyrepülése egész más tényezőkre vezethető vissza. Miután a jegybank 100 bázispontos kamatemelése nem érte el a kívánt hatást, a forint további gyengülését megakadályozandó a jegybank csütörtökön reggel újabb 200 bázisponttal megemelte irányadó kamatlábát 9,5 százalékra. A hírre mind a kötvény-, mind a részvényárfolyamok zuhanni kezdtek, a forint további gyengülésének viszont sikerült gátat vetni.

A hét vállalati hírei elsősorban a Molhoz kötődnek. 

A horvát INA privatizációját nem halogatják tovább, június 30-a a végső határidő a pályázat beadására. A fontosabb hír, hogy hosszas vajúdás után megszületett az új gáztörvény, amely végre megnyugtatóan rendezi a Mol gázüzletágának sorsát. A Concorde Rt. elemzése szerint a gázüzletág értéke közel 3000 forint részvényenként, év végére 8170 forintos célárfolyammal erős vételre ajánlják a papírt. Döntés született az állami pakett egy részének még idén ősszel történő értékesítéséről is. A hét vesztese a cégben való tulajdonszerzések körül kipattant botránynak köszönhetően a Pannonplast lett több mint 10 százalékos zuhanással, míg az egyetlen nyerő papírnak a hetek óta szárnyaló BorsodChem bizonyult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!