hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fapados gépmadarak

2003. 06. 09.
Nagy sikerrel startoltak az úgynevezett fapados légitársaságok. Aki csak azért nem érdeklődik ezen járatok iránt, mert a "fapad" hallatán rémképek tűnnek a szeme elé, meg kell hogy nyugtassuk, ugyanis egy vadonatúj, 142 férőhelyes 319-es Airbust állítottak az utazóközönség szolgálatába igen kényelmes ülésekkel. Aki viszont azt hiszi, hogy a Germanwings által Kölnbe meghirdetett járat a kölni reptéren száll le, csalódnia kell, ugyanis ezen járatok sajátossága, hogy kisebb, alacsonyabb díjakkal üzemelő repülőtereken landolnak. Így ebben az esetben a Kölntől és Bonntól 50 km-re fekvő Cologne/Bonn reptéren landol a gép.  Jelenleg naponta egyszer fordul a járat, a német repülőtérről 14:30-kor száll fel, s a Ferihegyi 1-es terminálhoz 16:20-kor érkezik, majd 16:50-kor már vissza is indul. Június 18-ától mindezen időpontok 30 perccel korábbra tevődnek.

Jegyeket kizárólag interneten keresztül, hitelkártyával lehet vásárolni a
www.germanwings.com honlapon. 

A meghirdetett 19 eurós árakkal viszont sehol nem találkoztunk. Ezen légitársaságok stratégiája, hogy a nagyon távoli, valamint az indulás környéki foglalás esik bele az olcsó kategóriába, az aznapi járatra legkésőbb 2,5 órával előbb kell jelentkezni. Helyfoglalás 5 hónapra előre lehetséges csak, de ezen legtávolabbi ferihegyi indulást is 49 euróért árusítják, azonban a visszaútra mindössze 29 eurót kell csak kifizetnünk, az indulás előtti napon viszont 140 euróért árulták a helyeket. Vagyis nagyon résen kell lennünk, hogy a legalacsonyabb árakat megcsíphessük. 

Sajnos a nyári tengerparti nyaralásunkat nem tudjuk ezen útvonalon lebonyolítani, ugyanis a német reptérről induló tengerparti járatok mind felszállnak, mire mi megérkezünk a reptérre, így egy éjszakát ott kellene töltenünk, megnövelve utazási költségeinket, az időveszteségről nem is beszélve.

A járatindítást nagyon sikeresnek értékeli a légitársaság, a nyári menetrend végéig már több mint 25 ezer jegyet értékesítettek, és a járatok átlagosan 80 százalékos kihasználtsággal üzemelnek.

Hasonló sikereket könyvelhet el magának a SAS Snowflake nev? leányvállalata, amely április 12-étől indított járatot Stockholmba. Ezen járat elnevezése a csökkentett szolgáltatás kategóriájába esik, vagyis nincs ételfelszolgálás a fedélzeten, amúgy minden 

a régi kerékvágásban működik. Tehát a 2/B terminálról indul, és a megjelölt célállomásra – s nem annak 100 km-en belüli vonzáskörzetébe érkezik. A járatok hetente kétszer, kedden és szombaton közlekednek, jegyeket a SAS légitársaság irodájában, valamint a jegyértékesítőknél lehet vásárolni, s hamarosan interneten is lehetőség lesz a foglalásra. A meghirdetett legolcsóbb jegy ára 14 100 forint illeték nélkül, persze ennek a megszerzési valószínűségét nem becsüljük túl magasra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!