A világ vezető tőzsdeindexei optimizmust tükröztek a héten. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi ülésén ugyan nem csökkentett kamatot, Greenspan elnök viszont optimistán nyilatkozott a gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
A kedvező vállalati eredmények mellett makro-frontról is érkezett némi
támogatás: a szolgáltatói szektor menedzserindexe, valamint a fogyasztói bizalom is a várakozások felett javult.
A héten tovább folytatódott a dollár mélyrepülése, a keddi zárásra 1,14 dollárt adtak egy euróért, lassan az euró kibocsátáskori szintjén mozog az árjegyzés. A négynapos hétvége által megkurtított kereskedési héten szárnyalt a BUX is, a megszokottnál jóval magasabb forgalom mellett 8357 pontig erősödött.
A BUX szárnyalása elsősorban a Richter iránti hatalmas keresletnek volt köszönhető. A cég a hét második felében publikálja első negyedéves eredményét, amellyel kapcsolatban igen optimisták az elemzői várakozások. A papír jegyzése 5,7 százalékkal, 17 ezer forint közelébe emelkedett. Jól teljesítettek a második vonalbeli papírok is.
A Brau árfolyama 17 százalékkal ugrott meg, miután kiderült, hogy a Heinekennek vételi ajánlatot kell tennie a papírokra a Brau osztrák többségi tulajdonosával létrehozott stratégiai partnerség következtében. Száguldott a kisebbik gyógyszergyárunk is: az Egis közel 11 százalékkal, 8250 forintig emelkedett, s folytatta menetelését a szintén vegyipari érdekeltség? BorsodChem is (+8 százalék). A hét nagy vesztese a közel 14 százalékkal gyengülő Pannonplast lett, melynek múlt heti közgyűlésén az új tulajdonos Britton és a Kartonpack átvette a hatalmat.