hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karácsonyi ármustra

2002. 12. 16.
Belefutottunk a karácsonyi készülődés finisébe. A bevásárlóközpontok és piacok áruik dömpingjével várják a vásárlókat. A Hetek körsétát tett a piacokon, hogy megtudjuk, milyen árakkal kell számolniuk a háziasszonyoknak a karácsonyi asztalra kerülő élelmiszerek vásárlásánál.

A fenyőfa kínálat ezen a héten még meglehetősen gyenge, a piacok zöme a hét végére ígéri a dömpinget. De a főváros kezelésében lévő Fővám téri, a Rákóczi téri, a Kórház utcai és a Bosnyák téri piacokon már teljes a választék. Nagy sikert várnak a normann fenyőtől, mivel nem hullatja a leveleit, igaz az ára borsosabb az átlagostól: 3000-4000 forintot kell szánni méterenként. (Az Auchan áruházban 1,5-2 méter közötti fa 4499 forint). Az ezüstfenyő érzékelhetően drágább, mint tavaly, 3 ezer forintot is elkérnek méteréért. A lucfenyő számít a legolcsóbbnak, métere 1000 és 1500 Ft között mozog. A nagybani piacról származó információink szerint az idén drágábbak lesznek a fenyőfák, mivel érzékelhetően kevesebb fa érkezett vidékről. A fővárosi üzemeltetés? piacok fenyőárai valószínűleg csökkenni fog-nak a következő napokban, mert a nagy alapterület? bevásárlóközpontok várhatóan erős árversenybe kezdenek. 

A karácsonyi asztalra való halból bőséges a kínálat, igaz az árak 15 százalékkal "emeltebbek" a megszokottnál. A nagy bevásárlóközpontokban a ponty kilója 500–650 Ft között mozog, a fővárosi vásárcsarnokban 790-850 Ft, a szeletelt ponty 1000-1300 forintért kapható.

Amint a primőr zöldség és gyümölcsfélék árai folyamatosan emelkedtek az elmúlt hetekben, az év végéig is további drágulás várható. Az olcsó import görög narancsot hamarosan felváltja a drágább, de ízletesebb spanyol narancs, és év elején pedig Dél-Afrikából érkező narancsot vásárolhatunk, borsosabb áron. Újra lehet kapni epret az unióból, potom 2500-3000 forintért, a szőlő ára 300–500 forint között mozog.

Drága a tv-paprika (500– 700 Ft/kg felett), mivel Marokkóból importáljuk, de a hagymafélék és a burgonya ára változatlan marad.

A dióbél árát a tavaszi fagykár felnyomta, a hiányzó dióbelet román importból pótoljuk: a piacokon drágábbnak bizonyulnak az árak, mint a nagy szupermarketekben. A dióbél a piacon 2000 Ft, a Tescóban 1189 Ft, a mák pedig 389 Ft. 

Legolcsóbban zselés szaloncukrot (400 grammos kiszerelésben) a Cora áruházban találtunk 299 forintért, a csomagolás szerény, de a tartalom változatlan. Nagyon kedveltek a Milka szaloncukrok, mely a hagyományos ízektől eltérő fekete erdő, joghurt változatban is megtalálhatóak, legolcsóbban szintén a Corában 380 gramm 1069 forintért, a hagyományos ízesítés? szaloncukrok ára 400–500 forint között mozog.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!