hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Béreljünk fenyőfát

2002. 12. 23.
Ökotudatú honfitársaink figyelmébe ajánljuk a bérelhető élőfenyőfa lehetőségét. A hét végétől kezdődően két szervezet tart árusítást – illetve bérbeadást – a város különböző csomópontjaiban. A Hulladék Munkaszövetség cserepes ezüstfenyőt kínál december 21-én 8 órától a Móricz Zsigmond körtéren és 11 órától a Nyugati téren. A fák 1-1,5 méter magasak, a bérlési díj 3500 Ft, melyből 2000 Ft-ot visszaadnak, ha január 4-én a vásárlási helyszínre visszaviszik ép állapotban a fenyőfákat.

A Rügyecske Alapítvány többfajta fenyőfával várja az érdeklődőket. A letéti díj egységesen 1000 Ft, amelyet szintén január 4-én térítenek vissza. A kínálatban legalacsonyabb áron a lucfenyő szerepel 1500 Ft-ért, az ezüstfenyő 2000 Ft-ért, és kapható lesz normand fenyő is 3000 Ft-ért. Az árusítás december 20-án kezdődik a Moszkva téren 11 órától, ahol Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter is jelen lesz; a következő napon az Örs vezér téren 10 órától, az Almássy téren 15 órától, december 22-én a Harminckettesek terén 10 órától kezdődik az árusítás. Választhatunk, hogy vödörrel vagy vödör nélkül kívánjuk hazavinni az élőfenyőt, ha a vödör mellett döntünk, azt 200 forintért szintén bérelhetünk.

Nagyon fontos, hogy a fákat ne vigyük be rögtön a meleg lakásba, hanem fokozatosan kell szoktatni a klímaváltozáshoz, tehát célszer? először a lépcsőházban, tárolóban elhelyezni.

A fa felállítását a fűtőtesttől legtávolabb eső részre tervezzük, fontos, hogy állandóan nedves legyen a föld, ehhez elég napi egy deciliter víz, és célszer? permetezni is a fát, hogy megóvjuk a kiszáradástól. Gyertyát nem lehet felrakni a fára, a csúcsára kell a legjobban vigyázni, mert ennek épségétől függ a fa növekedése. Sérült, törött csúcsú fát nem vesznek vissza. Természetesen a fa visszavitelénél is fokozatosan kell hozzászoktatni a ridegtartáshoz a fát, ezért ne fussunk ki a meleg szobából a fával a mínusz 10 fokba.

Természetesen az élőkarácsonyfát bérlők a fa mellé részletes használati utasítást is kapnak. Az élőfenyőfa bérlését azoknak ajánljuk, akik az otthon melegébe be akarják csempészni az élőfenyőfa által nyújtott hangulatot, és a lelkiismeretüket is könnyebbé akarják tenni januárban, amikor a sok kiszáradt fenyőfa elzárja a közlekedési útvonalakat.


Az utcai vásárlás veszélyei

A karácsonyi hajrában elárasztják az utcákat, tereket az árusok. Az olcsó árak gyakran csábítóak, ám utóbb, a csomagolóanyag eltávolításakor nem ritka a csalódás. Utcán vásárolt csillagszóró például a legritkább esetben gyullad meg, a kimért szaloncukor pedig esetenként tavalyról kimaradt, ennek megfelelően penészes, de mivel kimért, sem a termelő nevét, sem a szavatossági időt nem tudhatjuk meg. Érdemes kockáztatni? – merül fel a kérdés. Radó Károly, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet Fogyasztókapcsolati Osztályának vezetője szerint nem az a lényeg, hol vásárolunk, hanem az, hogyan. Fontos, hogy az áruhoz kapjunk jótállási jegyet és használati utasítást. De az a legfontosabb, hogy kérjünk számlát vagy nyugtát az eladótól. Az utcai árusokat, vásárosokat ugyanis az akció elmúltával hiába keressük, és az esetleges panasz esetén nem tudunk hova fordulni. Az írásos dokumentum birtokában azonban könnyen a nyomukba eredhetünk. A tanulság tehát: jobban oda kell figyelni a vásárlás mikéntjére. (Nagy Liliána)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!