hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kötelező a felelősség

2002. 09. 15.
A kormány döntésének köszönhetően szabadárassá válik a kötelező gépjárm?-felelősségbiztosítás, így a pénzügyminiszter rendelete helyett a jövőben a piac fogja meghatározni az árakat.  A kabinet azt reméli a határozattól, hogy a szoros versenynek köszönhetően lejjebb mennek az árak. A biztosítótársaságok vezetői, valamint a szakemberek óva intenek a korai örömtől: szerintük ugyanis az autósok mindebből nem sokat fognak a zsebükben érezni. 

A döntés ennek ellenére nem volt hasztalan: a verseny elriasztja a biztosítókat a szélsőséges áremelésektől, ráadásul az unióban is csak a szabad versenyes modell elfogadott.

Forgács Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetségének közgazdasági ügyvezetője elmondta, hogy a pénzügyminisztérium mostani döntése egy többéves folyamat utolsó lépése. A felelősségbiztosítási piac liberalizációját ugyanis 1998-ban kezdték, amikor is a pénzügyminiszter által megadott centrumártól plusz-mínusz 5 százalékos eltérést engedélyeztek. Ezt követően a sávot bővítették 10, majd később 15 százalékra. Végül már csak annyi megkötést tettek, hogy egy biztosítótársaság a teljes állomány díját átlagosan 4,8 százaléknál jobban nem emelhette meg. Most pedig ezt a korlátozást is feloldották. Ennek ellenére Forgács a biztosítótársaságok vezetőihez hasonlóan úgy gondolja, nem kell szélsőséges áringadozásokra számítani, hiszen a szoros verseny gátat szab a kiugróan magas áremeléseknek. Drasztikus árcsökkenésre sem kell nagyon számítani, hiszen a felelősségbiztosítási ágazat magas kárhányaddal dolgozik (80 százalék körüli), emiatt jelentősen hat rá az autóalkatrészek inflációból adódó drágulása, amit a biztosítónak kompenzálnia kell, hiszen nyereségérdekelt cégekről van szó.

A kötelező felelősségbiztosítás pontosan a nagy kárhányad miatt nem tartozik a biztosítótársaságok kedvenc ágazatai közé. Annak azonban, hogy a csekély nyereség ellenére egyre több társaság vág mégis bele, annak az az oka, hogy a társaságok nem arra törekszenek, hogy minden egyes szegmensük nyereséges legyen, hanem az a cél, hogy a magánportfólió eredménye legyen pozitív. Ehhez viszont kiváló eszköz a felelősségbiztosítás, ugyanis ez a legnagyobb lélekszámú biztosítási populáció, akiket a társaság más biztosítási ajánlataival is megkereshet.

Nem biztos azonban, hogy megéri a legolcsóbb biztosítót választani. Előfordulhat ugyanis, hogy azért olcsóbb egy cég, mert kisebb költségvetéssel dolgozik, ezért alacsonyabb színvonalú szolgáltatást tud nyújtani. Sok problémát okozhat például, ha a társaság adatbázisának hiányosságai miatt nem kapja meg valaki a csekket, ebben az esetben ugyanis az autótulajdonosnak kell azért rohangálnia, hogy befizethesse a díjat. Persze ha mindeközben találkozik a rendőrrel, 100 ezer forintos rendbírság vár rá, vagy akár a rendszámát is levehetik. Ha pedig ne adj\' isten, még balesetet is okoz, az akár még több millióra rúgó kárt is neki kell megfizetnie. 

Aki mégis elszánta magát a biztosítóváltásra, annak november 30-áig kell ezt a szándékát jeleznie a régi társaságnál vagy személyesen, vagy írásban. Ugyanitt kell igazolást kérni a bonus-malus fokozatról, hiszen ennek birtokában az új biztosító is elismeri a már elért bónuszkedvezményt. Az új társasággal a 2003-ra szóló szerződéseket idén december végéig kell megkötni. 

A cserében nagy segítséget nyújthat a www.mabisz.hu
internetes oldal, ahol kilenc biztosítótársaság ajánlatát hasonlíthatja össze az érdeklődő, de aki teljesen tanácstalan, annak célszer? felkeresni egy biztosítási közvetítő céget, ahol segítenek kiválasztani a legkedvezőbb szerződést. A biztosítótársaságok október 30-áig kötelesek az ügyfélszolgálati irodáikban, két országos napilapban, valamint az interneten közzétenni jövő évi díjaikat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!