hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eva: nem csodaszer, de vállalható
Újabb variáció az egyszerusített vállalkozói adóra

2002. 09. 29.
Újabb engedményeket tettek az egyszerusített vállalkozói adó (eva) készítoi az alkalmazók számára. Legutóbb a korábbi 10 millió forintos limit helyett 15 millióban maximálták az evás vállalkozások árbevételét. Ez a lépés várhatóan néhány százezerre növeli a potenciális eva-kört – tájékoztatta lapunkat Zara Lász-ló, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Az eddigi módosításokat a vállalkozói oldal is üdvözli, az adókört azonban még mindig bovíthetonek tartják – foglalta össze a "másik oldal" véleményét Antalffy Gábor, a Kereskedok és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) fotitkára.



Kalkuláció elott 

Zara László, bár korábban értelmetlennek tartotta az eva bevezetését, a kieszközölt változtatások fényében úgy látja, sikerült kiszurni az általa kritikusnak ítélt tényezoket. 

Az árbevétel határának kitolása mellett nemrég a kereszttulajdonlási tilalmon is enyhítettek. Jelenleg az egyéni vállalkozók hozzátartozói is rendelkezhetnek más vállalkozásban 10 százalékot nem meghaladó tulajdoni részesedéssel. Ez utóbbi cég azonban már nem lehet az eva-kör tagja, ugyanis magánszemély csak egy evás vállalkozást muködtethet egyszerre. A társaságok kereszttulajdonlásának kérdésében viszont megmaradt a régi szigor. További jó hír – Zara szerint –, hogy a házipénztár megadóztatása sem lesz túlontúl drasztikus. Bár ez az új vari-áció is érinti a bankszámlákon megbúvó összegeket, de legalább a teljes felhalmozott vagyon és tárgyi eszközök lefölözése már kimarad belole. Végezetül az osztalékadó és az egészségügyi hozzájárulás kérdésében is vállalkozóbarát döntés született. Az osztalékadót kiváltó adó 20 százalék lesz, és 3 év alatt kell befizetni, egyenlo részletekben. Az utóbbit pedig egyáltalán nem kell teljesítenie az evásoknak.

Antalffy Gábor, KISOSZ-fotitkár az alkalmazók szemszögébol értékelte a változtatásokat. Az eva ugyan nem tekintheto csodaszernek, de – véleménye szerint – alkalmas arra, hogy a legkisebb vállalkozások adózási gondjait megoldja. Ezt a funkcióját tekintve az eva jó kez-deményezés – ismeri el Antalffy. Az egyszerusített adóra szükség van, és ezt még a politikai ellenzék is elismeri, még ha – természetesen – kritikákkal is illetik a tervezetet. Nem csoda, hiszen még a KISOSZ vezetosége is rámutatott pár kifogásolható részletre. Van ugyanis néhány vállalkozási kategória, amely méreténél fogva az eva-körbe tartozik, ám más jellegu korlátozások miatt kiszorul abból. Ilyenek a jórészt jövedéki termékeket forgalmazó – és emiatt ki is maradó – vidéki kocsmárosok és kisboltosok. Ennek a rétegnek a bevonását igénylo KISOSZ-indítványt azonban elutasították a koncepció készítoi. A határt valahol meg kell húzni.

Az eredeti elképzelés szerint az evára való áttérést a vállalkozás könyvelojének kellene javasolnia, illetve ellenjavallnia. Ez azonban nem kivitelezheto eljárás – mondja Antallfy –, mivel az eva bevezetése legtöbb esetben feleslegessé teszi a könyvelok munkáját, így azok csak saját kenyérkeresetüket kockáztatva tudnának objektív és szakszeru véleményt mondani a munkaadóiknak. E miatt az érdekellentét miatt még nagyobb teher hárul a szakmai érdekképviseletekre – jegyzi meg a fotitkár. Az o felelosségük lesz a valódi tanácsadás. Mivel ezek a szervezetek nem a tanácsadói szolgáltatásaikból tartják fenn magukat, semmi érdekük nem fuzodik a torzításhoz. Maga a KISOSZ is elkötelezte magát egy aktív tanácsadói szerep mellett. Azok a vállalkozók ugyanis, akik eddig nem foglalkoztak nyilvántartások vezetésével, se adóbevallások kitöltésével, valószínuleg igencsak rászorulnak majd a korrekt szakmai segítségre.

Az eva rendszerébe belépoknek elméletileg december 20-a és január 1-je között kellene megkapniuk új, hármassal kezdodo adószámukat. Ezzel kapcsolatban azonban maradtak még megválaszolatlan kérdések. Elvileg január 1-jétol ezen a számon állíthatnak ki számlát az evások, de nem egyértelmu, hogy a régi számlatömb is használható marad-e így. Az új adószám használatához szükséges adatmódosítást dokumentáló nyomtatvány pedig még ki sem jött a nyomdából. Emiatt várhatóak kisebb ügyviteli zökkenok, különösen, ha sokan lépnek be egyszerre – állítják egybehangzóan a szakértok. 

Zara nem tarja kizártnak, hogy a 15 millió feletti árbevétellel rendelkezo vállalkozók között elindul egy újabb számlázási hullám, hogy a limit alá csökkentsék (legalább is papíron) a forgalmukat, s így bekerülhessenek az eva-körbe. László Csaba – még a választási kampány idoszakában – a következo mondattal vezette be az evát: ez új adó révén végre-valahára megszunhet a vállalkozók között a számlázás, mint össznépi játék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!