hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Marad az erős forint

2002. 04. 28.
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt számos szakmai fórumon hangot adott annak a véleményének, miszerint túlságosan erős a forint, és szükséges megállítani a további erősödését. 

A forint a tavalyi sávszélesítés óta jelentősen erősödött, a napokban 12 százalékkal haladja meg az árfolyamsáv közepét. Így gyengült a dollár (276 forint) és az euró (242 forint) árfolyama. A piac találgat, kormányra kerülve az MSZP hogyan érhetné el a forint gyengítését, milyen következményekkel járna mindez, s milyen befektetési stratégia javasolt? 

Lapunknak nyilatkozó e-lemzők szerint nem kivitelezhető az MSZP forintgyengítési szándéka. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője szerint az árfolyammozgást a piac szabályozza, s amíg a külföldi befektetőkben erőteljes a vásárlási szándék, marad a mostani erős forint. Török elképzelhetőnek tartja azt is, hogy egy kicsit tovább erősödik, de szerinte nem kell attól tartani, hogy átlépné a 15 százalékot. A kormány mesterséges beavatkozása nemcsak hatástalan – ahogy ezt nemzetközi példák is mutatják –, hanem elkerülendő magatartás, mert a befektetők előtt megkérdőjelezi a jegybank hitelességét. Nyeste Orsolya, a Postabank Rt. makroelemzője szerint a választások kapcsán elhangzott felfokozott nyilatkozatok ellenére a következő egy-két évben nem lesz számottevő változás az árfolyam-politikában.

Mind Török, mind Nyeste úgy véli, hogy az év során a jelenlegi árfolyamon marad a forint, nem várható sem számottevő gyengülés, sem jelentős erősödés. Középtávon az euró 240–246 forint környékén mozog majd. 

Mindezekből következtetve Török Zoltán szerint nagyobb – több tízmilliós – összeget befektetni szándékozóknak a forint alapú befektetések mellett a dollár-, illetve az eurókötvények vásárlása is javasolt. De átlagos hazai befektetők számára inkább a forint alapú, rövid lejáratú állampapírok, kincstárjegyek vásárlása ajánlatos.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!