Kereső toggle

A csomag megmentette a gazdaságot

Bokros, a sebész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A rendszerváltást követő időszak kétségtelenül egyik legellentmondásosabb közéleti személyiségévé Bokros Lajos, expénzügyminiszter vált. Személye ugyanis – némi marxista utánérzéssel – szinonímája lett a kapitalista kizsákmányolásnak és népnyúzásnak, s a nevével a jobboldal a mai napig mumusként riogatja a magyar lakosságot. Nem is múlik el úgy hét, hogy a jobboldali sajtó egyik-másik prominense ne fenyegetné meg a választópolgárokat tandíj bevezetéssel, méregdrága fogtömésekkel, s legfőképpen újabb "csomagokkal" arra az esetre nézve, ha a Fidesz vezette koalíciónak útilaput kötnének a talpára. "Bokros-csomag helyett Széchenyi-terv, fosztogatás helyett osztogatás" – hangzik a könnyen emészthető kormányzati szlogen.



Bokros Lajos. Ezen csak nevetni lehet Fotó: archív

A Magyar Nemzet és a Demokrata határain túllátó állampolgár azonban akkor bizonytalanodik el, ha azt hallja, hogy az egykor rettegett és utált pénzügyminiszterét a Euromoney a kilencvenes évek végén az Év pénzügyminiszterének választotta, hogy a lengyel után immár a horvát kormány is szakértőjének hívta meg, s hogy a Bokros-féle közgazdasági nézetek egyre több nyugati egyetem tananyagában bukkannak fel. Bokros Lajos személyével és a Bokros-csomag néven elhíresült stabilizációs programmal kapcsolatosan mai napig végletesen megosztott a magyar társadalom. Cikkünk a Bokros személye körül kavargó ellentmondásos társadalmi érzületeket igyekszik körüljárni.

A tisztánlátás érdekében először érdemes az 1994–95-ös eseményeket, a konkrét tényeket felidézni. Bár ezt sokan határozottan tagadják, ennek ellenére tény, hogy 1994 végére és 1995 elejére az ország csőd közeli állapotba került. 1994-ben a folyó fizetési mérleg hiánya 3,9 milliárd dollárra, az az évi GDP, vagyis az összes hazai megtermelt termék értékének közel 10 százalékára rúgott, s az államháztartás hiánya megközelítette a 9 százalékot. Ennél nagyobb problémát jelentett, hogy az 1994-es mexikói válság árnyékában a külföldi tőke bizalma végleg megingott, s még az utolsó mentsvár, a Nemzetközi Valutaalap is elfordult a kormánytól. Az akkori helyzet súlyosságát tekintve az álláspontok utólag természetesen megoszlanak, egy azonban tény, hogy az adósságspirálba került nemzetgazdaság vészes gyorsasággal közeledett a katasztrófa felé. Az ezekkel kapcsolatos aggályokról pedig el lehet mondani, hogy legkönnyebben a be nem következett bukásról lehet utólag azt állítani, hogy másképp is el lehetett volna kerülni. 

Bokros pénzügyminiszterré történt kinevezése után nem sokkal, 1995. március 12-én, a "fekete vasárnap" kerültek bevezetésre a stabilizációs intézkedések. Ezek egy részének szükségességét, mint például az 1997-ig fennálló vámpótlék vagy a csúszó leértékelés, kevesen vitatják. Ugyanakkor a lakosság számára a Bokros-csomag elsősorban nem a forint leértékelését vagy a vámpótlékot jelentette, sokkal inkább a "népnyúzásként" megélt szociális kiadások jelentős megnyirbálását, amelyek társadalmi kommunikációja akkoriban rendkívül rosszul sikerült. Különösen akkor igaz ez, ha belegondolunk, hogy a komolyabb közgazdasági összefüggéseket az átlagember nem tudja átlátni, különösen azért, mert a makroökonómusok állításainak valóságtartalmát általában a saját pénztárcáján méri. Az 1994-es választások során nem kevés kádári nosztalgiával megválasztott szocialista kormányzattól pedig a szociális juttatások csökkenését végképp nem várta senki. A társadalmi felhördülést a program tartalma és szükségessének hiányos kommunikációja egyaránt fokozta, legitimációjára pedig komoly csapást jelentett többek között a pénzügyminiszter nagy visszhangot kiváltott 16 milliós végkielégítése. A végső döfést azonban kétségtelenül az Alkotmánybíróság adta meg a csomagnak azzal, hogy több intézkedését alkotmányellenesnek minősítette, s ezzel annak nemcsak társadalmi, hanem politikai legitimációját is aláásta. 

Az év vége felé a pénzügyminiszter szinte már magányos harcosként vívta küzdelmét a csomagért, hiszen ekkorra már nemcsak a közhangulat, s ennek hullámain az akkori ellenzék, hanem Horn Gyula és az MSZP szakszervezeti szárnya is erőteljesen szembe fordult vele. Eközben azonban a Bokros és csapata által tudatosan "sokkhelyzetbe" hozott gazdaság kezdett magához térni, s a csoda megtörtént. Bokros Lajos szavaival élve "a cirkáló kezdett lassan megfordulni". A fizetési mérleg hiányának növekedése 1995 második felében lelassult, a költségvetési deficit pedig megfeleződött. Az export szinte egy varázsütésre növekedni kezdett. Mindezek mellett a legnagyobb meglepetést mégis az okozta, hogy a gazdaság teljesítménye a megszorító intézkedések közepette egyáltalán nem esett vissza. A stabilizációs program sikerét tovább növelte az a tény, hogy sikerült kiharcolni, hogy az év végén váratlanul megnőtt privatizációs bevételeket a kormány az államadósság mérséklésére költse. 

Ma már közgazdasági tény, hogy az 1996 elejére társadalmilag és politikailag szinte teljesen ellehetetlenedett "csomag", amely Bokrosnak végül a pénzügyminiszteri székébe is került, stabilizálta és hosszú évekre növekedési pályára állította a magyar gazdaságot. A sebészi beavatkozás fájdalmas, ám ezt nem lehet elvitatni, hihetetlenül pontos és szakszer? volt. Mindemellett azonban az is tény, a társadalom többsége a mai napig nem tudta megbocsátani a Bokros-csomagot, annak ellenére, hogy mind az expénzügyminiszternek, mind a Bokros-csomag társszerzőjének, Surányi György-nek, akkori MNB-elnöknek a stabilizációs program komoly szakmai és nemzetközi elismerést is hozott. Sajnálatos, hogy a jelenlegi kormánypártok, akik feltehetően még nálunk is jobban tudják, hogy mit köszönhetnek a Bokros-csomagnak, azt napi politikai célból a mai napig furkósbotnak használják. Minden bizonnyal jó néhány évnek kell még eltelni ahhoz, hogy a csomag végső rehabilitálása megtörténjen, s végleg kiderüljön, mit is köszönhet az ország Bokros Lajosnak.

Olvasson tovább: