hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pánik kísérte az Airbus tragédiáját
Tőzsdejelentés 2001. 11. 07-13.

2001. 11. 18.
Az amerikai repülőgépszerencsétlenség hírére pánikkal reagáltak a tőzsdék, az első ijedtség elmúltával azonban újra felfelé mozdultak az indexek, és Japán kivételével emelkedéssel zárták a hetet. A Nikkei közel 6 százalékos esése a japán GDP-adatnak köszönhető, ami 2,9 százalékos csökkenést mutat az első félévre. 

Az Airbus balesete újabb mélyrepülésbe taszította az amúgy is megtépázott légitársasági részvényeket, 6-15 százalékkal nyomva lejjebb a papírok értékét. Szerdán a Bank of England és az Európai Központi Bank (ECB) egyaránt ötven bázispontos kamatvágással lepte meg a piacokat; a DAX 7, a Futsie csak 1,2 százalékos erősödéssel zárta a hetet. A Magyar Nemzeti Bank hétfőn azonnali hatállyal ötven bázisponttal 10,2 százalékra csökkentette kamatszintjét. A BUX alacsony forgalom mellett 1,2 százalékot emelkedve újra megközelítette a 7000 pontos lélektani határt.

12 százalékkal csökkent a Pannonplast részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette: a várt 2 milliárd helyett csak 1,3 milliárd forintos profittal számol a 2001-es üzleti évre. Ellentétesen mozgott a TVK, végül is a papír 14 százalékos emelkedéssel zárta a hetet. Jól teljesített a többi vegyipari részvény is: a Borsodchem majd 10 százalékkal drágult, s közel 9 százalékkal erősödött a Graboplast is az ABC sikeresen lezárult felvásárlási ajánlata nyomán. Az élmezőnyben végzett a várakozásoknál jobb eredményt felmutató Démász is 8,5 százalékos erősödésével. Drágult a Graphisoft is, miután az APEH megvette a társaság épületüzemeltetési ArchiFM rendszerét. Megszületett a döntés: az OTP Banké lesz a szlovák Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) többségi tulajdona.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!