hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Időzített bomba a gabonaágazatban
Állami segélyre várnak a termelők

2001. 09. 30.
A szakemberek véleménye szerint az 1998-as búzabombánál nagyobb szerkezet ketyeg a gabonaágazatban. Az aratás kezdetéig bizakodás jellemezte a gabonaágazatot, a betakarítás végére azonban befagyott a piac, amit azóta is a teljes kilátástalanság jellemez. A termelők, felvásárlók állami segítséget várnak, a minisztériumok kezét azonban kötik a nemzetközi szerződések.



Veszteség a bőség idején Fotó: Reuters

A KSH felmérése szerint idén 18 százalékkal (268 ezer hektárral) nagyobb területen termett gabona, mint 2000-ben. Az időjárásnak köszönhetően a betakarított menynyiség 7 millió tonna volt, amely 42 százalékkal több az előző évinél. A termés minősége is jobb, mint az 1998-as nagy "búzabomba" idején, azonban úgy tűnik, a hazai mezőgazdaság nem tud élni az "égi áldással". A termelők veszteséget kénytelenek elkönyvelni, miközben bőség van. Az export lehetőségek pedig – puszta szervezési problémák miatt – igencsak korlátozottak.

Hogy miért? A dolgok hátterében a mezőgazdasági piacok sajátossága áll, az, hogy az éves előállított mennyiség egy igen rövid időszak alatt "készül el", míg a felhasználása egész évben történik, más szóval nem lehet ütemezni a termelést. Ebből adódik az is, hogy a betakarítás után megnő a kínálat, ezért alacsony a termés ára, majd az idő haladtával folyamatosan emelkedik. Így a termelők csak akkor tudnak a nagyobb profithoz hozzájutni, ha az anyagi képességük lehetővé teszi számukra, hogy raktározzák árujukat. Ehhez vagy saját raktárral kell rendelkezniük, vagy közraktárba kell letenniük a terményt. A gond csak annyi, hogy a saját raktárak kapacitása kicsi, a közraktárak jó részét pedig egyes kereskedők bérlik, jó részük azonban üresen áll. Így a gazdák többsége áll a gabonahalmok előtt, és nemigen tudja, mit kezdjen a bőséggel. Mivel többségük nem tud hosszú távra raktárt bérelni, rá van arra kényszerítve, hogy olcsón adjon túl a termésen, azaz veszteséggel fogják zárni az évet. Érdekesség a dologban az, hogy maga a gabonaágazat nyereséggel jöhet ki az ügyből, mert a kereskedők kellő raktárbázissal a hátuk mögött az olcsón felvásárolt gabonát később jó áron tudják értékesíteni. A felesleggel megáldott gazdák szerencsétlenségére az exportlehetőségek is igen korlátozottak, mivel a szállítási kapacitás olyan szűkös, hogy 8-10 hónapra tudják csak vállalni a szállítást: a kör bezárult, hiszen ehhez is a raktározásra van szükség. 

A bomba ezennel hosszú távra időzített, mivel a gabonatermelő gazdák veszteségei a jövő évi termést veszélyeztetik. A napokban ugyanis már meg kell vásárolni a vetőmagot, és elkezdeni a talajmunkákat. Pénz híján viszont félő, hogy csökkenni fog a vetésterület, visszaszorul a gabonapiac.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!