Kereső toggle

Ha az USA tüsszent, az EU náthás lesz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A héten Nyugat-Európában zajló amerikai elnöki látogatás rámutatott, hogy az Egyesült Államok és Európa egymás számára minden vitán túlmutatóan legalább annyira fontos gazdasági, mint politikai szövetségesek. 

Az Európai Unió utóbbi időben egyre markánsabban formálódó politikai különállását az atlanti szövetségen belül már jóval megelőzték azok a kereskedelempolitikai és gazdasági villongások, amelyekben az öreg kontinensnek és az USA-nak is számos esetben kellett megvédeni piacait. A közelmúlt banánnal és marhahússal vívott transzatlanti kereskedelmi háborúit sikerült közös megállapodásokkal zárni, és annak ellenére, hogy valószínűleg nem köszöntött még be a nyugodt béke időszaka, nem kell a folyamat eszkalálódásától tartanunk. Azt a két kontinens gazdaságpolitikáját erősen meghatározó nagyvállalati szféra is jól tudja, hogy a vitás gazdasági kérdések esetében és azok szaporodásában több a vesztenivaló, semhogy érdemes lenne túlzásba vinni a dolgot. Amíg a hollywoodi tömegkultúra-gyártás vagy a hamburgeráradat európai elutasításáról, illetve az amerikai acélipar esetleges európai dömpinggel szembeni védelméről van szó, nincs is miért aggódni. A dollár és az euró rivalizálása is csupán jelképes értékű, hiszen mindkét pólus hosszú távú érdeke, hogy adott esetben a másik fizetőeszköze tartalékvalutává válhasson. A jelen világgazdasági lassulás időszakában ugyanis meg kell fontolni minden olyan lépést, amely akár presztízsokokra hivatkozva lassíthatja a gazdaságok kilábalását a potenciális recesszióból. Ahogyan azt az Európai Központi Bank vezérigazgatója találóan megjegyezte, ha az amerikai gazdaság csak tüszszent egyet, az európai egyből náthás lesz.

A keleti bővítéssel hamarosan ötszázmilliósra bővülő közös európai piac és a lélekszámában ugyan kisebb, de vásárlóerejében egyenrangú észak-amerikai gazdaság erőviszonyai kiegyensúlyozottak. A látszólagos gazdasági ellentétek valószínűleg ezért sem olyan veszélyesek, mint azt sokan látni vélik. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jelen világgazdasági helyzetben mindkét kontinens számára más a fontos. Míg Európa az unió keleti bővítésén, a közös valuta és intézményrendszer megszilárdításán dolgozik, érthető, hogy elsősorban önmagára figyel. Bush elnök viszont, országának nagyhatalmi gazdasági pozíciója teljes tudatában nyíltan hangoztatja, hogy (a rakétapajzs mellett) politikájának fő prioritása a latin-amerikai demokrácia és az ottani piacok szabaddá tétele, értsd: megnyitása az amerikai export előtt. Mindeközben a globális gazdaság minden szereplője érzi, hogy egyik "partnernek" sem érdeke a huszadik század elejének rosszemlék? elszigetelődése, hiszen egy az 1998-as ázsiai pénzügyi válsághoz fogható – és egyáltalán nem kizárható – krízist továbbra is csak közösen tudna a két gazdasági centrum kezelni. És akkor még nem beszéltünk az orosz és a kínai piacoknak a szabad világba való integrálásának közös érdekeiről, költségeiről és kudarcának kockázatáról.

Olvasson tovább: