hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétezer forint lesz a hús ára
Húsárpolémia

2001. 05. 26.
Súlyosan fenyegetik a kormány inflációt visszafogó törekvését a meredeken növekvő húsárak. Matolcsy György gazdasági miniszter a Fidesz-MPP eddigi agrármentes politikájától eltérve a sertéshús-export támogatásának megvonásával kívánja elejét venni a húsárak további növekedésének. Az intézkedéssel kapcsolatban éles ellentét alakult ki a gazdasági és a földművelésügyi tárca között, a vitában Orbán Viktor személyesen készül döntést hozni.

Ha nem állítanak stopot a húsárak emelkedése elé, kétezer forintot is kellene fizetni egy kiló sertéshúsért. Akkor már jobban járunk, ha jön az olcsóbb dán fagyasztott áru – vélekednek a szakemberek. A húsárak szárnyalása ellen most nemcsak a szakértők, hanem a politika is ringbe szállt. Tervek szerint a jövő héten vitatja meg a kormány a következő lépéseket. 

Nem egységes az álláspont a megoldást illetően: egyesek szerint be kell avatkozni az árképzésbe, és emellett viszszaszorítani az exportot, mások szerint támogatni kell a kivitelt, és önkorlátozásra bírni a gazdákat. Az unióban sorra fellépő állatbetegségek miatt rendkívül jó kilátások nyíltak az igazoltan száj- és körömfájás mentes hazai sertésállomány előtt. Az elmúlt másfél év erősen nyomott sertésfelvásárlási árai miatt azonban itthon sokan felhagytak a hízlalással és kivágták a kocákat, rohamosan csökkent a hízóállomány.

A FVM áprilisban indította újra a tavaly ősszel leállított exporttámogatási rendszert. Ez és a keresleti piac lehetővé tették, hogy eddig elérhetetlen távol-keleti piacokat is megszerezzen a magyar húsipar. 

A rendkívüli bevétel kedvezően érintette a termelőket is. A sertésátvételi árak egy év alatt közel a duplájára nőttek, ami lehetővé teszi a fejlesztéseket is, a gazdák újra betelepítik az üres ólakat. Azonban ami kedvező a termelőknek és a kereskedőknek, az érzékenyen érinti a fogyasztókat. Május elejére a jó minőség? sertéskaraj fogyasztói ára meghaladta az 1100 forintot. A Gazdasági Minisztérium számítása szerint az eddigi húsáremelkedés önmagában 1,5 százalékos inflációnövekedést váltott ki. Egyes szakértők szerint a boltokban rövidesen megjelenik a dán fagyasztott sertéshús, a hazai drága áru mellett ugyanis megéri olcsóbb, fagyasztott árut behozni.

A sertéstartókat, feldolgozókat és kereskedőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) szerint, ha a kormány mégis leállítja az exporttámogatást, végleg tönkremegy a hazai sertéságazat. A VHT kompromisszumos megoldást javasol a kormánynak: önkorlátozó rendszert vezetnének be úgy, hogy megtartják az exportpiacokat és a termelési kedvet is az ágazatban. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elemzése szerint a VHT önkorlátozó rendszere elegendő, hogy az árak ne nőjenek tovább, és a termelők, kereskedők érdekei se sérüljenek. Ez azt jelenti, hogy a boltokban átlagosan 1130 forintba kerülne egy kiló karaj, a combért 1048, a lapockáért pedig 1026 forintot kellene fizetni. Sőt a VHT-nél azt sem tartják kizártnak, hogy a második félévben a jó gabonatermés miatt mérséklődő takarmányköltség hatására a boltokban is csökkenni fog a sertéshús ára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!