hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hétéves mélyponton az amerikai kamatláb
Tőzsdejelentés 2001.05.11-17.

2001. 05. 19.
Emelkedéssel zártak az amerikai piacok, miután kedden az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb fél százalékkal csökkentette irányadó kamatlábát, és a szerdai inflációs adat is kedvezőbb lett a vártnál. Az újabb kamatcsökkentés után a kamatláb hétéves mélypontra, 4 százalékra süllyedt. Az emelkedés most jobban érintette a hagyományos iparágat, a Dow Jones több mint három, míg a Nasdaq fél százalékkal erősödött az elmúlt héten. Európában mérsékelt áresés következett be, ami azonban csak a múlt heti emelkedés korrekciójának tűnik. Egész heti csökkenés után csütörtökön már újra emelkedni tudott a BUX értéke, összességében azonban 2,64 százalékkal alacsonyabban, 6842 ponton zárta a hetet.

Befejeződött a gyorsjelentések időszaka a héten. Általánosságban elmondható, hogy az eredmények csalódást okoztak, a tőzsdei cégek összesített nettó eredménye 58 százalékkal lett alacsonyabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. A héten jelentős három blue chip közül egyedül az OTP hozta a várakozásoknak megfelelő eredményt, a papír ára 1,4 százalékot erősödött. A Matáv eredménye közel 25 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, amit a piac 8,5 százalékos áreséssel reagált le. A Mol 11,5 milliárdos vesztesége kicsit több, mint kétszerese a piac által vártnál. Elemzők azonban fenntartják vételi ajánlásukat a papírra, mivel az egyre többször szóba kerülő gázüzletág-eladás esetén nagy potenciált látnak a papírban. Gyenge eredménnyel rukkolt ki a Démász is, bár 18 százalékos esése nagyrészt annak tudható be, hogy csütörtöktől a papír az 1420 forintot érő osztalékszelvény nélkül forog. A Pick szintén mélyrepüléssel (-16 százalék) reagálta le az adózott eredményének 90 százalékos csökkenéséről beszámoló gyorsjelentést. A Rába adózott eredménye mindössze kétharmada lett a piac által elvártnak: 6,4 százalékkal csökkenve 1755 forinton zárta a hetet. Az Egis üzemi eredménye mintegy 95 százalékkal, az adózott eredménye 11,3 százalékkal nőtt, meghaladva a piaci várakozásokat; a papír ennek ellenére közel hat százalékot vesztett értékéből. (A. A.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!