Manapság a befektetők ezrei teszik fel a kérdést: valóban jó üzlet az elektronikus kereskedelem? Tavaly ugyanis jóval kevesebb profitot hoztak az online-cégek, ha épp tönkre nem mentek, de a legnagyobbak is bevételeik, nyereségük várható csökkenéséről adtak hírt. A fordulat az amerikai Nasdaq-indexen is nyomot hagyott; közel 30 százalékkal csökkent az árfolyama egy év alatt. Nincs mit tenni, hozzá kell szokniuk a befektetőknek, hogy az elmúlt évek három számjegy? növekedése után ezek a "csodacégek" is beállnak a kétszámjegy? növekedést felmutató "átlagos" cégek sorába – állapítja meg az Economist cím? gazdasági lap elemzésében. Ami pedig az adózást illeti – az adóhatóságok egyre kevesebb kiskaput igyekeznek meghagyni az új gazdaság titánjainak.
Az elektronikus kereskedelem három legnagyobb cége, az Amazon, a Yahoo! és az eBay, rekordidő alatt hihetetlen növekedésen ment keresztül, globálisan ismert nevük és több tízmillió vásárlójuk lett, befektetőiknek pedig jelentős hasznuk. A rendkívül gyors növekedés azonban együtt járt azzal is, hogy ezek a cégek elveszítették virtuális jellegüket, és egyre inkább hagyományos vállalatokra kezdenek hasonlítani, azok megszokott problémáival együtt. A cég növekedésével, terjeszkedésével együtt járt a bevételnövekedés lassulása is. A világ legnagyobb online kiskereskedő cége, az Amazon.com például négy évvel ezelőtt Seattle egyik eldugott utcájában mindössze két szintet bérelt, mára világszerte raktárak és alkalmazottak sokaságát foglalkoztatja, hogy kiszolgálhassa elektronikus úton vásárlóit. A múlt héten azonban bejelentették, hogy kénytelenek megválni alkalmazottaik 15 százalékától, mintegy 1300 embertől, mivel 2001-ben forgalmuk 10 százalékos visszaesésére számítanak.
A 3260 embert foglalkoztató Yahoo! is egyre inkább hasonlít bármelyik médiapiacon dolgozó cégre: hirdetési bevételeik egyszer fönn, egyszer lenn. Európa legnagyobb internet-szolgáltatójánál, a T-Online-nál sem túl jók a kilátások: annak ellenére, hogy több mint 70 százalékkal nőtt új internetes előfizetőik száma, egy év alatt 4,7 millióról közel 8 millióra, a kedvezményesen kínált otthoni internet-hozzáférést biztosító csomagok miatt komoly veszteséget kellett elkönyvelnie.
A határok nélküli globális piac létrejötte sok problémát és számos eddig még rendezetlen kérdést is felvet, többek között az adófizetéssel kapcsolatban. A Moody\'s Investor Service elemzése szerint két éven belül az USA államai mintegy 10 milliárd dollárnyi adóbevételtől esnek el, ha az emberek interneten keresztül, és nem a hagyományos kereskedelmi csatornákon keresztül vásárolnak. Drasztikus mérték? adóztatás azonban nem várható, mivel az új elnök, George W. Bush nem híve az elektronikus kereskedelem túlzott megadóztatásának – állítja a Financial Times.
Az Európai Unióban mindeközben úgy vetődött fel a kérdés, hogy az uniós elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cégek komoly árhátrányban vannak amerikai vagy japán társaikkal szemben, mivel az EU-ban az interneten keresztül eladott árukra fel kell számolni az áfát, az említett országokban azonban nem. Az Európai Bizottságban egyelőre nem sikerült egységes álláspontot kialakítani például arról, hány százalékos áfa terhelje az eladott árukat: a Luxemburgban alkalmazott alacsony vagy a dánoknál, svédeknél kirótt 25 százalékos áfakulcs. Addig is az európai vásárlók az olcsóbb tengerentúli virtuális boltokból vásárolhatnak.
Az internet inkább szórakozás
Bár az elektronikus kereskedelem évek óta az új gazdaság haszonélvezője, és sokak számára kiugrási lehetőség (főként a nyugati országokban), a tavalyi forgalom visszaesése kezdi kijózanítani a vállalkozókat. Az USA-ban többen vásárolnak ugyan az interneten keresztül, mint máshol, de így is – a Pew Internet & American Life Project elmúlt év végi felméréséből az derül ki, hogy – a vásárlás helyett az emberek többsége inkább levelezésre vagy információszerzésre használja az internetet. A felmérés szerint a megkérdezett internethasználók közül 53 százalék használta karácsonyi üdvözlőlap küldésére a hálózatot, és "csak" 24 százaléka vásárolt, de ők is kisebb érték? termékeket. Az e-kereskedelemmel foglalkozó oldalakat inkább kirakat-nézegetésre vagy ár-összehasonlításra használják az emberek. Az internetes vásárlást hátráltatja a bizalmatlanság. Sokan nem szívesen adják meg a címüket, a telefonszámukat, illetve a hitelkártyaadataikat. Csökkenti a vásárlási kedvet a szállítók honlapjainak m?ködési rendellenessége vagy lassúsága is. Fontos, hogy az internetes oldalak átláthatóak legyenek, hiszen egy nagyobb webáruház akár több százezer terméket is tartalmazhat. Meghiúsíthatja a vásárlást az is, ha a vevő nem tudja elég gyorsan megtalálni a kívánt árut.