hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hosszú kezű orosz válság

2000. 12. 09.
Hosszú kezűnek bizonyul a két évvel ezelőtt lezajlott orosz válság, mivel az ezzel járó piacvesztést számos cég, sőt egész ágazatok megsínylették. A gyógyszeripari cégek rövid idő után magukhoz tértek, de az élelmiszerágazat sebei máig véreznek. Évtizedek óta stabil konzervgyáraink sorsa sorra megpecsételődik az utóbbi hónapokban, mára egy legény áll a gáton, a Globus. Legutóbb, a héten a szegedi konzervgyár bezárásának hírétől volt hangos a gyár környéke, ahol a dolgozók tüntetéssel tiltakoztak annak bezárása ellen.



Tüntető munkások a szegedi konzervgyár bejárata előtt. Konzervált problémák Fotó: MTI

A szegedi konzervgyár 260 dolgozóját írásban értesítették: a gyárat decemberben bezárják. A dolgozók tüntetéssel szerették volna elérni, hogy bezárás helyett valaki vegye meg a gyárat, de az idő rövidsége miatt erre minimális az esély. A konzervgyárral együtt a két évvel ezelőtt még 15 ezer mezőgazdasági kistermelőnek munkát adó "zöldségvonal" is megszűnik. A fennállásának 60. évfordulóját ünneplő szegedi konzervgyár az utóbbi években többször is gazdát cserélt, és mára jelentős veszteséggel termelt. A főleg orosz piacra szakosodott gyár, kis volumenű, munkaigényes termékeket állított elő. Beszállítói főleg kistermelők voltak, változó minőség? árukkal. Adósságait a Magyar Fejlesztési Bank finanszírozta, amely eddig vállalta ugyan a pénzeszsák szerepét, most azonban bejelentette: sem szakmai, sem pénzügyi befektetők számára nem értékesíti a gyárat, hanem egyszerűen bezárja.

Az orosz piac elvesztése, a paradicsom-vertikum összeomlása a békéscsabai és a nagyatádi konzervgyárat is hasonló helyzetbe hozta. A magyar konzerviparban jelenleg a nem kizárólag orosz piacra szakosodott, minőségi termékeket előállító Globus Rt. terjeszkedik jelentős mértékben. Megvette a kecskeméti konzervgyárat és a hatvani üzem márkanevét, magát az intézményt azonban bezárta. A Globus vezetői már bejelentették, hogy a szegedi üzemből hajlandók megvásárolni a szárító gépsorokat, ám azokat sem kívánják Szegeden üzemeltetni, és maga a gyár nem érdekli őket. Az egyetlen eddig jelentkezett vevő a gyár alatt lévő telekre kíváncsi csupán, így várhatóan a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő gyár sorsa végleg megpecsételődik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!