hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Moody s felminősítés: befektetési kategória lettünk
Tőzsdejelentés 2000.11.10 16.

2000. 11. 18.
Világszerte folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása, elsősorban az amerikai elnökválasztás körüli bizonytalanságnak köszönhetően. Bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat, nem lélegezhettek fel a befektetők, mivel Alan Greenspan amerikai jegybankelnök figyelmeztetett, hogy az inflációs veszély továbbra is fennáll. Az amerikai indexek másfél-két, a frankfurti DAX két százalékkal zárt alacsonyabban, míg Londonban és Párizsban minimális elmozdulás történt. Sem a vállalati profitok, sem a Moody\'s felminősítése nem tudta tartósan kilendíteni a hazai részvénypiacot az érdektelenségből, az index értéke 0,3 százalékkal csökkent, és 7667 ponton zárt.

A kiábrándító harmadik negyedéves eredmény publikálása után újra csökkenésnek indult a Mol árfolyama. A papír mélyrepülése a Merrill Lynch leminősítésével kezdődött, a befektetési bank tartásról semlegesre módosította ajánlását, valamint 807-ről 283 forintra csökkentette a 2001-re vonatkozó egy részvényre jutó eredmény várakozását. A Magyar Energiahivatal csak részben ismeri el a Mol által benyújtott gázár-felülvizsgálati kérelem jogosságát, mivel szerinte a Mol nem tett meg mindent az importhoz kapcsolódó kockázatok kezelése érdekében. Mindazonáltal a hivatal javasolni fogja a gazdasági miniszternek, hogy a jövőben a tarifák kiszámításához a jelenlegi 18 helyett 25 dolláros olajárat vegyen alapul. Nagyot esett a Borsodchem is, miután úgy tűnik, nem sikerült megegyeznie a cég menedzsmentjének és az orosz befektetőknek, így a november 24-i közgyűlés viharosnak ígérkezik.

A Népszabadságban megjelentetett közlemény szerint az ÁPV Rt. november 27-től 250 ezer, egyenként 1000 forint névérték? Antenna Hungária részvényt ajánl fel magánszemélyek részére, a hír azonban tévesnek bizonyult. A közlemény alapján a jegyzés belföldi magánszemélyek részére 500 forint árkedvezményt biztosítana. Egy fő maximum 20 részvényt jegyezhetne készpénzért vagy alanyi jogon szerzett kárpótlási jegy ellenében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!