hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szövetkezeti földrengés

2000. 09. 02.
Több százmilliárdos tőkekivonást eredményezhet az ágazatban a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szóló törvénytervezet a szövetkezeti érdekképviselet szerint. Orbán Viktor miniszterelnök és Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter augusztus közepén történt találkozója után a kormány vitára alkalmasnak találta az FVM és az Igazságügyi Minisztérium közös törvénytervezetét, amelyet a parlament szeptemberben tárgyal.



A munka dandárja a földeken. Aratnának is    Fotó: MTI

A külső üzletrészek az 1992-ben a szövetkezetek átalakításáról szóló
törvény következtében jöttek létre. A törvény alapján mindenki, aki valamikor is
dolgozott a szövetkezetben, vagy oda vagyont vitt be, a ledolgozott idő vagy a bevitt
vagyon függvényében szövetkezeti üzletrészt kapott. A vagyonnevesítések során
1,14 millió személy jutott üzletrészhez. A 260 milliárd forintot kitevő
szövetkezeti vagyonból 107,9 milliárd forint érték? üzletrész jutott az aktív
tagoknak és alkalmazottaknak. A nyugdíjas tagok üzletrészeinek összértéke 100,6
milliárd forint, a kívülállók üzletrésze 51,5 milliárd forint volt. A külső
üzletrész-tulajdonosok a szövetkezeti törvény alapján bár tulajdonosai a
szövetkezetnek, de a gazdasági döntésekbe nem szólhatnak bele, nem szavazhatnak a
közgyűlésen. Ez a helyzet a szövetkezeti menedzsment helyzetét is lényegesen
megkönnyítette, hiszen a vagyon közel fele után semmilyen osztalékot nem kellett
fizetni, közben a vagyont szabadon használhatták. Ezt a helyzetet szeretné a
törvénytervezet orvosolni.

A tervezet üzletrész-felosztási terv készítésére kötelezi a szövetkezetet, és a
közgyűlés által elfogadott terv alapján előírja a külső üzletrészek
készpénzben történő kifizetését. A szövetkezeti érdekképviselet szerint ez a
módszer 40-50 milliárd forint azonnali kivonását jelentené a szövetkezeti
szektorból, ami a mezőgazdasági szövetkezetek jelenlegi likvid tőkeállományát
jelentősen meghaladja.

A törvénytervezet a bankvilág képviselői számára sem maradéktalanul elfogadható.
Információink szerint a Magyar Bankszövetség levélben fordult a miniszterelnökhöz,
amelyben a tervezet célját megértik és indokoltnak tekintik, de felhívják a
miniszterelnök figyelmét arra, hogy az érintett mezőgazdasági szövetkezetek
többsége nem rendelkezik annyi készpénzzel, hogy teljesíteni tudja a külső
üzletrész-tulajdonosok követeléseit, erre a célra pedig aligha számíthatnak
hitelfelvétel lehetőségére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!