hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mol TVK BorsodChem: ki kit vesz meg
Heti tőzsdejelentés 2000.09.14 21.

2000. 09. 23.
Folytatódó olajár-emelkedés és dollárerősödés, a tőzsdéken pedig ereszkedő árfolyamok jellemezték az elmúlt hét tőkepiaci eseményeit. Amerikában újra emelkedésnek indult a 30 éves államkötvény hozama, 2,3 százalékkal magasabb hozamon lehetett pénzt befektetni, mint egy héttel ezelőtt. Ennek nem örültek a részvénypiacok, a Nasdaq stagnálása mellett a Dow Jones 4,4, az S&P 500 2,3 százalékkal ereszkedett lejjebb. Ennél meredekebben, Frankfurtban 5,7, Párizsban 5 százalékkal zártak alacsonyabban az indexek előző heti záróértéküknél. Követte a nemzetközi trendet a felfüggesztések miatt csonka BUX index is, 8103 pontos záróértéke 4,5 százalékos csökkenést mutat.

A hazai részvénypiaci szereplők kapacitásának jelentős részét kötötték le a
vegyipari hármas – a Mol, a TVK és a BorsodChem (BC) – felfüggesztésének indokával
foglalkozó találgatások, pletykák. A számos elterjedt verzió közül legvalószín?bbnek
az látszik, hogy a TVK-ban 20 százalékos részesedéssel rendelkező Mol megvenné a közel
30 százalékos részesedéssel rendelkező BC-től TVK-pakettjét, illetőleg annak egy részét.
Az ügylet finanszírozásával kapcsolatban felmerült akár egy tőkeemelés lehetősége
is, mivel a Mol a Slovnaftban való részesedés megvásárlásával együtt már igen
jelentős hitelállománnyal rendelkezne. Amennyiben a Mol 33 százalék feletti részesedést
szerezne a TVK-ban, köteles lenne felvásárlási ajánlatot tenni a részvények legalább
50 százalékának erejéig az elmúlt 90 tőzsdenapon kialakult átlagáron, amely 3900
forint körül van. A Milford tiltakozását fejezte ki a tervezett tranzakcióval
szemben, és kilátásba helyezte az ügylet jogi úton való megtámadását. A cég nem
titkolta, hogy növelni kívánja részesedését a magyar vegyipari szektorban, ami
viszont úgy látszik, egyik hazai cégnek sem igazán áll érdekében. A kereskedés
csak a jövő héten folytatódik, a papírok hétfői záróárai: Mol 5000, TVK 3645,
BorsodChem 7280 forint.

A felfüggesztések miatt megcsappant papírok közül a Matáv-papírokra volt a legélénkebb
kereskedés, mégpedig erőteljes, 7,4 százalékos gyengülés mellett. Az eladói
oldalon jelentős külföldi befektetők álltak, az áresés oka többek között, hogy a
Morgan Stanley a fejlődő piacok részarányát 7-ről 6 százalékra csökkentette portfóliójában.
A legnagyobb esést, közel 13 százalékot a profit warningot megjelentető Pannonplast könyvelhette
el. A cég a profit várható csökkenését a nyersanyagárak drasztikus emelkedésével
indokolta. Tíz százalékkal lett olcsóbb a Richter részvénye, 8,6 százalékkal pedig
az OTP papírja, így a két részvényt közel azonos áron, 14 ezer 400 és 14 ezer 600
forint körül kereskedték a csütörtöki záráskor. A kis papírok közül a gépipari
szektor tudott némi pozitívumot felmutatni, a Rába közel 1, az új gyár építését
bejelentő NABI 0,4 százalékkal drágult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!