hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedvezőbb adók a többgyermekeseknek
Megváltozhat a szocpol

2000. 08. 12.
Könnyebb évük lehet jövőre a nagycsaládosoknak, viszont akik közülük építkezni is szeretnének, és bekalkulálták a szociálpolitikai támogatást (szocpol), jobban teszik, ha még az idén elkezdik az építkezést. A "húzd meg ereszd meg"-elv a kormány részéről abban valósul meg, hogy az adókedvezmények általi többletkiadást a szocpol átalakításával ellensúlyozzák.



Járai Zsigmond. Adócsökkentést ígér    Fotó: MTI

A Pénzügyminisztérium 2001-es költségvetési tervezete szerint a két-, három- és
többgyermekes családok havi adókedvezménye csaknem duplájára emelkedne a jövő évtől.
A tb-járulék 3 százalékos csökkentése és a minimálbérek 40 ezer forintra emelése
mellett nyilvánvalóan az adóterhek csökkenése számít a legnagyobb szenzációnak. A
kétgyermekes adózók jövedelme – az adókedvezmény mértékének megnövelése miatt
– csaknem 650 ezer forintig, míg a háromgyermekeseké 1 millió 350 ezer forintig lesz
adómentes.

A Pénzügyminisztérium tervezetében az adósávok is kedvezőbbek lennének már a jövő
évben is, 2002-ben – a választások évében – pedig még inkább. A kormány ezzel
az intézkedéssel igyekszik teljesíteni az adócsökkentésre vonatkozó választási ígéretét,
mégis felmerül a kérdés, miért kellett erre két évig várni. A gyermekenként igénybe
vehető adókedvezmény mértéke is növekedne. Az egygyermekes családok esetében a
jelenlegi 2200 forint havi adójóváírás összege 3 ezerre növekedne, kétgyermekes
családok esetében ez az összeg 4 ezer forint lenne, míg a három és több gyermekes
családoknál elérné a 10 ezer forintot.

Az adójóváírás megnövelésével egyidejűleg a minisztérium tervezi a szociálpolitikai
támogatás (szocpol) átalakítást. Január elsejétől a minisztériumok az önkormányzatokra
kívánják átruházni a különböző építési támogatások elbírálását és
kiosztását. Ez azt jelenti, hogy helyi szinten az önkormányzat döntené el, hogy
melyik réteget milyen formában kívánja támogatni. Például ifjú házasoknak nyújtott
vissza nem térítendő egyszeri támogatás vagy nagyobb összeg? kamatmentes hitel folyósítása,
illetve bérlakás-programok.

A lakástámogatás problémájának az önkormányzatokhoz kerülése számos kérdés
vet fel. Az önkormányzatoknak egyrészről nincs kapacitásuk az ezzel járó adminisztráció
gördülékeny lebonyolítására, másrészről minden bizonnyal a kedvező elbírálások
esetén is az eddigieknél alacsonyabb összegeket osztanának szét. Az eddig alanyi
jogon járó támogatás helyett a tervezett új rendszerben a helyi szervek döntenének
arról, kit részesítenek előnyben, és kik azok, akiket jó anyagi helyzetük miatt nem
illet meg a szocpol. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az önkormányzatok pénzáramlásai
átláthatatlanabbak, mint a központi költségvetésé, valamint felmerülnek a helyi
adottságokból eredő óriási különbségek, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
kis faluja és Budapest XII. kerülete között. További problémát jelent az önkormányzatoknál
közismerten meglévő korrupció, illetve arra való hajlam.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!