hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emelkedő BUX-index
Heti tőzsdejelentés 2000.07.11 17.

2000. 08. 19.
Jelentősebb elmozdulás nélkül telt el a hét a vezető tőzsdéken: míg Amerikában valamelyest megnyugodni látszanak a kedélyek, és eltűnőben vannak a kamatemelési félelmek, Európára éppen ennek ellenkezője igaz. Elemzők szerint az Európai Központi Bank (EKB) várhatóan kamatemelésre kényszerül majd az euró védelme, valamint az infláció fékentartása érdekében. Az amerikai indexek a pozitív tartományban zárták a hetet, de a legnagyobb emelkedést felmutató Dow Jones sem mozdult egy százaléknál nagyobbat felfelé. Az európai indexek közül a francia és az angol emelkedést, míg a németeké minimális mérték? esést könyvelhetett el. A hét elején napvilágot látott kedvező vállalati eredményeknek, valamint az ország felminősítéséről szóló pletykák teremtette pozitív hangulatnak köszönhetően a BUX előző csütörtöki záróértékénél 2,8 százalékkal magasabban, 8576 ponton fejezte be a hetet. A hét nyertesének a gyógyszergyári szektor bizonyult az Egis 7,75 és a Richter 12 százalékos emelkedésével. Vegyesen szerepelt a vegyipar: a remek eredménnyel – a tavalyi év hasonló időszakának háromszorosával – előrukkoló, s a Merill Lynch által vételre minősített TVK 4,6, az újabb akvizíciót bejelentő Pannonplast 5 százalékkal erősödött, míg a múlt hét második felében szárnyaló Borsodchem közel 7 százalékkal lett olcsóbb. A vártnál valamelyest gyengébb eredményről beszámoló Matáv pénteken 1700 forinton elérte mélypontját, a bejelentés után emelkedni kezdett, 1829 forintos záróára 2,1 százalékos emelkedést jelent egy hét alatt. Jól szerepelt a vártnál is jobb eredményét hétfőn közzétevő OTP részénye is 3,5 százalékos drágulásával. Nem mondható el ugyanez a szintén jó eredményt felmutató Mol Rt. papírjairól, amely ezúttal 2,2 százalékkal lett olcsóbb, mivel a befektetők attól tartanak, a gáz üzletág veszteségei csak a harmadik negyedéves eredményben jelentkeznek majd. A kis papírok közül jól szerepelt a Pick (+5,36%) és a Zalakerámia (+7,32%) papírja, tovább esett viszont, s ezzel éves mélypontját is megközelítette a Merill Lynch által szintén a héten vételre ajánlott Démász részvénye (-2,22%).

A BUX-indexet alkotó társaságok I. féléves eredményei



(Kattintson a képre)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!