hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bernie, a Forma 1 mágnása

2000. 08. 19.
Több mint 100 évre bebetonozta magát Bernie Ecclestone a Forma–1-es futamok megrendezésébe. A FIA (Nemzetközi Autómobil Szövetség) 2110-ig átadta közvetítési jogait az egyedüli pályázónak, Bernard Ecclestone-nak. "Jellemző" – mondaná erre az, aki ismeri Ecclestone urat, hiszen eddig is ő tartotta kézben egy személyben az utazó cirkusz ügyeit.



Jó formában Michael Schumacher és Bernie Ecclestone. Egységben az erő
        Fotó: Reuters

Bernie a "self made man" tipikus példája, aki a nulláról indult, és mára
Nagy-Britannia leggazdagabb emberévé vált. Igazi "nagy hal", magánvagyonát 2
milliárd fontra becsülik. Életpályáját használt motorkerékpárok és használt autók
eladásával kezdte a 60-as évek végén, majd – néhány máig nehezen átlátható pénzügyi
manőver és kisebb szabálysértés után – a Brabham Forma–1-es csapat tulajdonosaként
elkezdhette az addig igencsak szervezetlen sportág ráncba szedését. Kezdetben örültek
a csapatok, hogy a szervezés kétségtelenül nehéz és fárasztó munkáját leveszik a
vállukról. A The Economist brit lap oknyomozó riportja szerint Bernie mára annyi
tisztséget halmozott fel magának a Forma–1-en belül, hogy az összeférhetetlenség
tipikus példáját testesíti meg. Ő a FIA alelnöke, családjának kezében van a
Formula One Management (FOM), amely kizárólagosan kezeli a futamok kereskedelmi jogait.
Emellett a FOCA, a Forma–1-es Konstruktőrök Szövetsége érdekvédelmi szervezetének
az elnöke is. Életéből 30 évet és 70 millió fontot áldozott arra, hogy birodalmát
kiépítse. Nyilvánvaló, hogy ha nem autóversenyről volna szó, egyetlen más vállalkozásban
nem lehetne ilyen korlátlan pénzügyi befolyást kiépíteni.

Lassan kezd közhellyé válni, hogy a sport elüzletiesedett, a főszerep mára a pénzé.
Az olimpiától a labdarúgó világbajnokságig egyre több szó esik a pénzről, és a
különböző sportágak egyre inkább a szórakoztatóipar részévé válnak. A Forma–1-ben
a kezdetektől fogva a pénzé volt a főszerep. A nagy bevételek a közvetítési jogdíjakból,
valamint a szponzoroktól jönnek. A jogdíjak mostantól teljes mértékben Ecclestone-t
illetik, de a dohány- és olajcégek, valamint az autóipar óriási pénzeket invesztál
a csapatokba is. Hatalmas gázsikat zsebelnek be a sztárpilóták, miközben a mezőny végén
kullogók "éhbérért" versenyeznek. Az egészből kétségtelenül Ecclestone húzza
a legnagyobb hasznot. Nelson Piquet egykor keményen bírálta azt a rendszert, amelyben
Ecclestone sokszorosát keresi a legjobb pilótafizetéseknek is (1996-ban például 54
millió fontot szavazott meg magának), pedig a versenyzők nap mint nap kockáztatják a
testi épségüket, sőt még az életüket is.

Ecclestone úr egyébként kőkemény üzletember. Sokan ellentmondásosnak tartják, némely
ellenfelei szerint emlékezete gyakran kihagy, főként akkor, ha az ígéreteit kérik számon
tőle. Tárgyalópartnerei között számos államfőt tart számon, Tony Blair választási
kampányát például több millió fonttal támogatta. Már többen meglepődtek
nagyvonalúságán, és csak később derült ki, hogy cserébe a Forma–1 az általános
dohányreklám-tilalom alól felmentést kap a szigetországban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!