hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Példátlan állapotok uralkodnak
Csalók népes tábora a mobilpiacon

2000. 07. 15.
A magyar mobilcégeknek komoly problémát jelent a számlájukat nem fizető csalók rendkívül magas aránya – erősítette meg a Heteknek Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese. Nem hivatalos információink szerint a mobilpiacon üzérkedő csalók száma eléri a több százezer főt.

A csalók egyik stratégiája az, hogy az éppen akciós telefonokat nagy tételben
felvásárolják, majd a készülékeket kikódolják, és így az eredeti akciós árnál
jóval többet érő telefonokat a szolgáltatóknak járó kötelezettségektől mentesítve
továbbadják. A szolgáltatók pedig nemhogy plusz bevételt nem szereznek, még a
telefonuk ára sem térül meg. A csalók körében a másik stratégia az, hogy hamis papírokkal
vásárolnak és hamis adatokat nyújtanak a szolgáltatóknak, így lehetetlenné teszik
a későbbiekben a behajtást.

Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy
Magyarországon példátlan állapotok uralkodnak, ugyanis olyan szigorú adatvédelmi törvény
van életben, amely megakadályozza, hogy a szolgáltatók fellépjenek a csalókkal
szemben, és behajtsák rajtuk az adósságokat. Drozdy szerint nincs még egy olyan ország
a fejlett világban, ahol a törvény ilyen nagy mértékben kedvezne a csalóknak a
tisztességesekkel szemben. A vezérigazgató-helyettes elmondta: "Darabszámra ugyan
kevés csaló van, de mivel az adatokat nem lehet rögzíteni, ugyanaz a csaló újra
vissza tud jönni, vagy másik szolgáltatónál jelentkezni, és újra igényelheti a
szolgáltatást." Az ide vonatkozó jogszabályok mindössze annyit tesznek lehetővé,
hogy azoknak, akik korábbi számlájukat nem fizették, újabb telefonokat nem adnak el.

Magyarország az egyetlen ország, ahol a cégek nem működtethetnek közös adatbázist
a számlájukat nem fizetőkről, így a cégek nem is tudathatják egymással, kik a gyanús
személyek.

A Pannon GSM körülbelül 45 százalékos piaci részesedéssel bír, és bár közel 13
milliárd forintos profittal büszkélkedhetett tavaly, még hosszú évek munkája, míg
a vállalkozás megtérül – mondta a vezérigazgató-helyettes. A néhány százalékkal
nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Westel 900 GSM sajtóreferense, Zoltai Ildikó
mindössze annyit árult el, hogy a viszszaélések számukra is problémás területet
jelentenek.

A tavaly év végén induló Vodafone Magyarország sajtóreferense, Kántor Marianna
lapunknak kifejtette, hogy bár a cég több óvintézkedéssel próbálja meg kiküszöbölni,
hogy készülékeik a feketepiacra kerüljenek, de a kockázatot így sem lehet kizárni.
A cég készülékeit úgynevezett SIM-lockkal látja el, azonban a feketepiac szereplői
már 4 ezer forintért vállalják a kikódolást (ajánlatok az interneten is találhatók).
A multinacionális piacvezető cég a hazai állapotokat szemlélve legális, nemzetközileg
is bevált hitelelbíráló rendszerével próbálja csökkenteni a kockázatot. A
Vodafone hathónapos működése alatt százezer előfizetőt verbuvált, de év végére
a piac 10 százalékát kívánja "bekebelezni". Bár üzleti titok okán a magyarok
fizetési moráljáról nem kívánt nyilatkozni, minden bizonnyal meggyűlik a bajuk a
magyar csalókkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!