hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pangó parkettek
Tőzsdejelentés 2000.06.30. 07.06.

2000. 07. 08.
Folytatódott a tőzsdék "oldalazó mozgása" a héten. Míg Amerikában mérsékelten ereszkedtek, Nyugat-Európában enyhén emelkedtek az árfolyamok. A fejlődő piacokon Oroszország kiemelkedően szerepelt 11 százalékos emelkedésével, hasonlóan teljesítettek a dél-amerikai tőzsdék is: Argentínában 7, Mexikóban 10 százalékot emelkedett az index. A BUX folytatta alacsony forgalom melletti lefelé csordogálását, 8264 pontos záróértéke 0,68 százalékos csökkenést mutat.

A Matáv – bár hét közben 1810 forinton is kereskedték – éppen előző heti záróárán,
1890 forinton fejezte be a hetet. A Deutsche Telekom megvette az SBC részesedését, többségi
részesedést szerezve ezzel a magyar távközlési óriásban. A Mol úgy tűnik, átmeneti
támaszra talált a 3730 forintos szinten, ára "mindöszsze" 0,8 százalékkal lett
alacsonyabb az elmúlt héten. A hét nagy vesztesének – 7 százalékos esésével –
a blue chipek között a TVK bizonyult. Csekély érdeklődés mellett zajlott le az
Antenna Hungária részvényeinek csütörtöki aukciója: az ÁPV Rt. által felkínált

1 400 649 darab papírból alig több mint 170 ezer talált gazdára a tőzsdei árnál
3-5 százalékkal alacsonyabb áron.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!