hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Módosul az 1 1 százalékról szóló törvény

2000. 07. 29.
Apróbb módosításokat igényelt a katolikus egyház és az APEH az 1+1 százalék felajánlásáról szóló törvényben. A változtatások nem rúgják fel a törvény alapjait, hanem néhány területen – részben az eddigi gyakorlatra építve módosítják – gyakorlatilag kedvezőbb helyzetbe hozzák az érintett szervezeteket.

Külön a katolikus egyház kérésére engedett a Pénzügyminisztérium, amikor
elfogadta azt a javaslatot, hogy a jövőben azok is felajánlhassák az adójuk egy százalékát,
akiknél ennek összege 100 forintnál kevesebb. A pénzügyi tárca azért méltányolta
a kérést, mert így a kiskeresetűek is bekapcsolódhatnak a felajánlók táborába. Ez
a módosítás nem a felajánlott öszszeg miatt érdekes – hiszen az nem lenne számottevő
–, hanem abból a szempontból, hogy a kiegészítő támogatást a felajánlások számának
arányában kapják az érintett szervezetek, s ez jelentős tétel. A változás egyébként
7-8 millió forintos felajánlást jelent, amiből 5-6 millió erejéig a katolikus egyház
részesedik. Az egyházak részéről az az igény is felmerült, hogy ne csak a személyi
jövedelemadó 1 százalékáról rendelkezzenek az elkülönülten adófizetők, hanem az
adózó személyi jövedelmek után befizetett adó 1 százalékáról is. Ez azonban 10
százalékos bővülést jelentett volna, így nem nyert támogatást a felvetés.

Támogatta viszont a Pénzügyminisztérium azt a kérést, hogy a felajánlott összeget
ne az APEH utalja át az egyházaknak, hanem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
(NKÖM). A törvénymódosítást tartalmazó előterjesztés ezt azzal támasztja alá,
hogy így megszűnne a párhuzamos adminisztráció, és feleslegessé válik az egyházak
bankszámlaszámainak bejelentési kötelezettsége.

Kedvez a módosítás a tekintetben is, hogy a felajánlást azok is megtehetik, akik
ugyan nem fizették még be az adójukat, de 6 havi haladékot kaptak, most ez 12 hónapra
tolódna ki. Szintén változás lenne az, hogy míg eddig csak az adó- és a technikai
számot kellett felírni a rendelkező nyilatkozatra, és a kedvezményezett nevét nem
volt kötelező kitölteni, addig – a javaslat szerint – ezt is rá kell vezetni. Újdonság,
hogy jogutódlással megszűnt szervezetek jogutódai is megkaphatnák a jogelődnek tett
felajánlásokat. Az érintett szervezetek számára jó hír, hogy eddig 30 nap állt
rendelkezésre ahhoz, hogy az érintett szervezet benyújtsa az APEH-nek a szükséges
igazolásokat, a javaslat szerint a határidő lejárta után 8 napon belül ezt még pótolhatják.
A társadalmi szervezeteknek eddig október 31-ig folyósították a felajánlott összeget,
a javaslat szerint ez november 30-ra tolódna ki. Az egyházak pedig nem január 10-ig,
hanem január 20-ig kapnák meg a felajánlásokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!