hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kormányzat adósságai
Félidőben

2000. 07. 29.
A gazdasági növekedés 1997 óta erőteljes, évi 4-5 százalék közötti. 1999-ben jelentkeztek kisebb nehézségek, amikor is megtorpant a növekedés, ennek fő okai az árvíz, a koszovói válság, és a társadalombiztosítás vártnál magasabb kiadásai voltak. Ezen átmeneti nehézségekre tett intézkedések hatására azonban folytatódott a gazdasági növekedés. Bővült a lakossági fogyasztás is, aminek a forrása a meglévő korábbi tartalékok felhasználása, illetve a hitelből való költés. Az infláció 10 százalékra mérséklődött. Mindezen pozitív tendenciák mellett azonban adós maradt a kormány a programjában megfogalmazott számtalan változtatással, aminek egyik oka éppen az lehet, hogy nem volt olyan gazdasági kényszerítő erő, ami ezt kiváltotta volna.

Az elmaradt lépésekről a teljesség igénye nélkül: a kormányprogram
megfogalmazta, hogy a munkahelyteremtés ösztönzésének egyik eszköze a 49 százalékos
bérjárulékok mértékének csökkentése, ezzel szemben nem csökkent, hanem 10 százalékról
11 százalékra növekedett a foglalkoztatottakat terhelő járulék mértéke. Látható,
hogy jelenleg a 25 százalékos céltól jelentős a lemaradás.

A meghirdetett adóreform és az adóterhek általános csökkentése elmaradt. A gyerekek
után járó kedvezmények viszszaállítása kedvező intézkedésnek tűnik, de sajnos
ezzel – különösen a három gyereket nevelők közül – sokan nem tudnak élni,
mivel nincs annyi jövedelmük, aminél ezt érvényesíthetnék. Megállapítható, hogy
a kis jövedelm? rétegek esetében az adóterhelés nem csökkent, sőt egyeseknél növekedett,
amit nem ellensúlyoz az alanyi jogon járó családi pótlék visszaállítása sem.

Nem valósulhatott meg az előírások és kivételek szövevényének egyszerűsítése
sem, ami a gazdasági kényszerítő körülmények hiánya mellett a különböző lobbik
erős érdekérvényesítésének is betudható. Az adóbeszedés és az ellenőrzés hatékonysága
mindezek ellenére növekedett.

A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetése, illetve az alapok irányításának
és felügyeletének a kormány hatáskörébe történő áthelyezése eddig beváltotta
a hozzá fűzött gazdasági, működtetési reményeket. Pozitívum, hogy eddig nem került
sor új adónemek bevezetésére.

Egyet lehet érteni a kormányprogram azon megállapításával, hogy "valódi,
mindannyiunk életminőségében jelentkező gazdasági fellendülés a közterhek méltányos
szintje mellett lehetséges. (…) A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyesen végrehajtott
adó- és járulékcsökkentés a több bevallott jövedelem révén nem feltétlenül csökkenti,
hanem akár növelheti is az állam bevételeit. Annak az államnak, amely megbízik polgáraiban,
ilyen adópolitikát kell gyakorolnia. A polgári koalíció kormánya a bizalomra és együttműködésre
építi politikáját." Sajnos ebből vajmi kevés valósult meg eddig.

Nem valósult meg a magánvállalkozók érvényesülésének és a verseny feltételének
változtatása sem, annak ellenére, hogy ez döntő fontosságú lenne a további tartós
gazdasági növekedés és az új foglalkoztatás szempontjából. A feketegazdaság
minden formájával szemben megfogalmazott fellépésre, az illegális és féllegális
szféra visszaszorítására nem történt gazdaságpolitikai intézkedés az elmúlt két
évben, az elért eredmények inkább bűnüldözési eszközöknek tudhatók be.

Nem javultak a kis- és középvállalatok működési felté-telei sem, annak ellenére,
hogy már van törvény ennek a vállalkozási méretnek a segítésére, és a 2000. évi
költségvetési törvény már tartalmaz önálló előirányzatot a kis- és középvállalkozások
fejlődését támogató programok kiszélesítésére. Nem teljesült azonban az ehhez szükséges
adórendszer-módosítási elképzelés a kis- és középvállalkozások hitelfelvételi
lehetőségeinek bővítésére, de nem valósult meg az adminisztráció csökkentésére,
az információs és tanácsadói rendszer fejlesztésére sem. Hasonlóképpen várat magára
a kis- és középvállalkozások kutatási, fejlesztési és innovációs támogatása
is.

Ugyancsak helyes elképzelést fogalmazott meg a kormányprogram, amikor célul tűzte ki,
hogy intézményi hátteret teremt a kis- és középvállalkozások hitelekhez való jobb
hozzáférése érdekében. Azonban el sem kezdődtek az ehhez szükséges adós-nyilvántartási
rendszer kialakításának munkálatai, így nem várható el, hogy a bankok a magas
kamatfelár nélkül hitelt adjanak kis cégeknek, mivel nincs megbízható információjuk
róluk, ami növeli a kockázatukat.

Nem került sor a hatóságok feladatainak csökkentésére, illetve ésszerűsítésére
sem. Sőt, a megfogalmazott eredeti célokkal szemben – miszerint felgyorsítják a
gazdaság által igényelt és vállalt feladatok fokozatos átadását a gazdasági kamarák
részére, a gazdasági kamarák megszüntetésével növekedett az állam beavatkozása
az adminisztratív területen. Nem sikerült leépíteni a szükségtelen szabályozást
és bürokráciát.

Nem egészen két év van még arra, hogy kiderüljön, lesz-e politikai akarat az
elmaradt jó elképzelések megvalósítására, a helyenként jelentkező bürokratikus
tendenciák megállítására, csökkentésére?

(a szerző a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!