hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Még egyszer a kötelező tőkeemelésről
Jogi tanácsadás

2000. 06. 17.
Nem késtek el a kötelező tőkeemeléssel azok a cégek, amelyek június 16-ig nem tettek eleget a törvényi kötelezettségüknek. A cégbíróságok álláspontja szerint ugyanis a jogi személyiség? cégeknek még 60 nap (bizonyos esetben még hosszabb idő) áll erre rendelkezésükre. Cikkünkben néhány praktikus tanáccsal kívánjuk megkönnyíteni a tőkeemelés procedúráját.

Mint arról már beszámoltunk, a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.)
felemelte a cégalapításhoz szükséges tőke minimum mértékét. A korlátolt
felelősség? társaság (kft.) esetében a korábbi egymillió forintról háromra,
részvénytársaságnál (rt.) pedig 10 millióról 20 millióra. (Hetek 2000. június 3.,
Kötelező tőkeemelés)

A tőkeemelésre szabott kétéves határidő számítása azonban nem azonos időpontban
kezdődik, és ebből adódóan nem is minden cég számára ért véget június 16-án.
Eddig ugyanis azoknak a kft.-knek és rt.-knek kellett dönteni a tőkeemelésről,
amelyeket az új Gt. hatálybalépése (1998. június 16.) előtt a cégjegyzékbe
bejegyeztek. Ugyanakkor azoknak a cégeknek, amelyeknek bejegyzése ebben az időben még
csak folyamatban volt, a tőkeemelésre nyitva álló két évet a cégbejegyzés
dátumától kell számolni. Így előfordulhat, hogy jócskán a nyári pihenő után,
esetleg télen kell csak a tagoknak vagy a részvényeseknek zsebbe nyúlniuk.

Ugyan a kft.-k és az rt.-k nem kerülhetik el a tőkeemelést, de egy apró kedvezményt
mégis biztosított számukra a törvényalkotó. Nevezetesen: a kötelező tőkeminimumra
való feltöltés esetén a készpénz és az apport arányára vonatkozó új
előírásokat nem kell alkalmazniuk az érintetteknek. Praktikusan ez azt jelenti, hogy
kft. esetében a meglévő 1 millió forintos törzstőkét 3 millióra akár
készpénzzel, akár nem pénzbeli hozzájárulással vagy a kettő bármilyen arányú
kombinációjával fel lehet emelni. Tehát az 1988. évi VI. törvény szabályai szerint
alakult, és most a tőkeemelésben érintett kft.-nél a megemelt törzstőkében nem
kötelező elérni az 1 millió forintos pénzbeli hozzájárulást. Hasonlóan az
előbbihez, részvénytársaság esetén a jogszabállyal kikényszerített
alaptőkeemelésnél a pénzbefizetésnek nem kell elérnie a 30 százalékot, illetve a
minimum 10 millió forintot.

A változás bejegyzési eljárás illeték és úgynevezett közzétételi díj
megfizetését vonja maga után. A cégbírósági illetéket ez esetben a tőkeemelés
mértéke határozza meg, amely az emelt összeg 2 százaléka, vagyis kft. esetén most
nem lehet kevesebb 40 ezer, rt.-nél 200 ezer forintnál. Jó hír, hogy 600 ezer forint
illetéknél akkor sem kell többet fizetni, ha a tőkenövekedés összegének 2
százaléka ennél több lenne. A változás közzétételi díja mindkét jogi
személyiség? cég esetében 10 ezer forint. Az állam által kirótt kötelező
fizetnivaló mellett nem felejtkezhetnek el az érintettek az ügyvédi munka- és
képviseleti díjról sem, amely esetenként az előbbiek mértékét eléri vagy meg is
haladhatja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!