hetilap

Hetek hetilap vásárlás
APRÓPÉNZ

2000. 06. 24.
Nyugdíjemelés kilátásban Szeptemberben vagy októberben dől el, hogy milyen mérték? lesz az egész évre vonatkozó pótlólagos nyugdíjemelés – közölte a miniszterelnök az Idősügyi Tanács ülésén. A nyugdíjasok egyesülete 2,5-3 százalékos emelésre számít. A kormányfő azt azonban nem tudta megígérni, hogy az 1995 és 1998 között elszenvedett 12 százalékos értékvesztést utólagosan pótolni fogják. (MTI)

Borúlátóbb várakozás



Közel a januári szintre (62 százalékra) esett vissza a nagyvállalatok gazdasági várakozása
júniusban. A májusi konjunktúraindexhez (71 százalék) viszonyított 9 százalékos
visszaesés főleg a dollár erősödésének tudható be, s emiatt a megkérdezett vállalkozók
úgy látják, hogy a gazdaság növekedési üteme az év hátralevő részében nem erősödik.
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet TOP-100 konjunktúrafelméréséből
az is kiderül, hogy a cégek többsége borúlátóbban ítéli meg a gazdasági kilátásokat,
és – igaz csak 4 százalék erejéig, de – megjelentek azok is, akik szerint romlani
fog a teljesítmény. (Ecostat)


Milliárdok nyomorban



Az emberiség egynegyede a nyomorszint alatt él – állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi
Hivatal (ILO) ez évi jelentésében. Másfél milliárd azon férfiak és nők száma,
akiknek napi megélhetésére egy dollárnál kevesebb jut. A fejlődő országokban a
lakosság egyharmada él napi egy dollárnál kevesebből, az öt év alatti gyermekek 30
százalékának súlya kisebb a normálisnál. Fekete-Afrika és Dél-Ázsia lakóinak 40
százaléka él a szegénységi küszöb alatt, arányuk azonban tovább növekszik. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!