hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Előretolt Christmas-rally
Heti tőzsdejelentés 1999. 12. 03 09.

1999. 12. 11.
Úgy tűnik, a "Christmas-rally" jelenség – a már évek óta megszokott év végi részvénypiaci áremelkedés – előretolódott az idén. Az amerikai részvénypiacok általános emelkedése mellett folytatódott a NASDAQ szárnyalása – az internetrészvényekkel súlyos index közel hét százalékot emelkedett az elmúlt egy hétben. A gazdasági miniszter váltás nem rendítette meg a tőzsdét, sőt a kedvező nemzetközi tendenciáknak, valamint a vártnál jelentősen kisebb fizetési mérleghiánynak köszönhetően a BUX értéke hét százalékot emelkedett az elmúlt egy hét alatt, áttörve a 8000 pontos lélektani határt, éves csúcsán zárva a csütörtöki kereskedést.

Az emelkedés több papírt is történelmi maximumának megdöntésére "kényszerített",
így a MATÁV 1674 forintos és az OTP 13 150 forintos záróára is új csúcsot jelent.
A legnagyobb emelkedést az OTP és a Richter részvényei produkálták, egyaránt 9,5 százalékot
erősödve. Tőlük alig maradt el a MATÁV 8,28 százalékos áremelkedéssel. Jelentős
volt a kereslet a vegy- és gyógyszeripari cégek iránt, az Egis 7,52, a TVK 7,33, a
Borsodchem 5,38 százalékkal ér többet egy héttel korábbi önmagánál. Öt százalékot
erősödött a hosszú ideje gyengélkedő MOL árfolyama, bár a külföldi vevők továbbra
is csak mérsékelt érdeklődést mutattak a papír iránt. Ennek elsősorban a papír
politikai kockázata az oka, ami azonban megszűnhet a jövő évtől, mivel a kormány
bejelentette, a maradék 25 százalékos részesedését 2000-ben értékesíteni kívánja.
Az általános vásárlási hangulatot erősítette a Merryl Lynch új országelemzése,
amely a magyar részvényeket vételre ajánlotta. A piaci szereplők az év hátralévő
részére csendes kereskedést, de a kétezres év-probléma átvészelése után a közeledő
EU-csatlakozás miatt további jelentős forgalom- és áremelkedést várnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!