hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Növekedési pályán a gazdaság

1999. 11. 20.
Surányi György jegybankelnök szerint nem igazolódtak be az év eleji pesszimista várakozások. A második félévben mind a gazdasági növekedés, mind az egyensúly tekintetében javulás állt be. Az egész évet tekintve így teljesülhetnek a kormány által tervezett paraméterek: a GDP 4 százalékkal nő, vagy ennél egy kicsit gyorsabban, az export eléri a 12-13 százalékos bővülést, a folyó fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd dolláron belül lesz. A folyó fizetési mérleg tekintetében is kedvezőbb lesz tehát a helyzet, mint ahogy ez az év első negyedéve után várható volt. A nettó adósságállomány is fokozatosan csökken, 8 milliárd forint körül várható, ami Surányi szerint kedvező. Az infláció a jegybankelnök szerint az év átlagában 10 százalék alatt lesz, ami azt jelenti, hogy az idén is folytatódik a pénzromlás csökkenése. Mint Surányi elmondta, a jegybank támogatja a kormány infláció-csökkentő szándékát, ezért úgy látja, hogy amennyiben az alábbi négy feltétel teljesül: a nominálbérek 8-9 százalékkal emelkednek csupán, az energiaárak 18 dollár körül lesznek, a hatósági árak 6 százalékkal emelkednek, és az államháztartási hiány 3,5 százaléknál nem lesz magasabb, akkor elérhető a tervezett 6-7 százalékos infláció. Jövőre a gazdaság továbbra is gyors növekedési pályán halad, ami 4-5 százalékos GDP-gyorsulást jelent, mód van az egyensúly megtartására. Surányi felhívta azonban a figyelmet, hogy a terveket befolyásolhatják külpiaci folyamatok, amelyeket a kormány nem tud befolyásolni.

Nettó külföldi adósságállomány (milliárd USD)

Időszak   Állami szektor  

(kormányzat,  

és MNB)  
Magánszektor  

(keresk. bankok

és vállalkozók)
Összesen
1993   12,8   1,7   14,5 
1994   14,6   3,6   18,2 
1995   10,4   4,8   15,2 
1996   7,4   5,1   12,5 
1997   4,4   4,9   9,3 
1998   3,3   5,7   8,9 
1999. augusztus   2,3   5,4   7,7 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!