hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eladó a Postabank
Járai: Nem szeretem az állami bankokat

1999. 10. 09.
A Postabank örömmel vette egyik fő tulajdonosának nyilatkozatát – jelentette ki Auth Henrik, a bank elnök-vezérigazgatója Járai Zsigmond pénzügyminiszternek a Financial Timesban adott interjújára reagálva. A miniszter a brit gazdasági napilapnak elmondta, hogy a Postabankot akár már jövőre is privatizálni lehet. Járai Zsigmond közölte: a kormány az év végéig vizsgálja majd a bank magánosítására vonatkozó terveket, s "elvben" hajlandó lesz eladni egy stratégiai hányadot egy külföldi befektetőnek, a többi részvényt pedig a tőzsdén értékesíti.

"Azt hiszem, a privatizáció segítené a bank jövőbeni fejlődését. Nem
szeretem az állami tulajdonban lévő bankokat" – állította Járai. Auth Henrik
elmondása szerint "azon dolgoznak, hogy a Postabankot alkalmassá tegyék egy jó áron
lebonyolított, példaérték? privatizációra".

A Financial Times értesülései szerint a Postabank gyors fejlődésen megy keresztül,
ezt az 1999 első félévében szerzett egymilliárdos haszon, és a hetente csatlakozó
ezer betétes is bizonyítja. (A Postabank sajtóreferense lapunknak elmondta, hogy ez év
első 5 hónapjában 1,3 milliárd forint nyereség keletkezett). A brit lap szerint ez a
siker lehetővé teszi, hogy a kormány a tervezettnél előbb vehesse fontolóra a bank
privatizációját.

Ezzel szemben a múlt héten a The Wall Street Journal Europe (WSJE) mellékletében azt
írta, hogy a Postabank vezeti a legrosszabbul gazdálkodó közép-európai bankok listáját.
Eszerint a Postabankban a vagyon alapján számított megtérülési ráta mínusz 35,9 százalékos.
A bank sajtóreferense lapunk kérdésére kiemelte, hogy a WSJE 1998-as, illetve a
konszolidáció előtti adatokat használt fel az elemzéshez, s ez okozta a kétségtelenül
kedvezőtlen minősítést. A gyors korrigálás megtörtént: a Moody\'s hitelminősítő
intézet a napokban kiadott jelentésében már az 1999. évi adatokat vette alapul, és
így két kategóriával magasabb szintre sorolta be a bankot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!