hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az idén nem lesz megszorítás
Kellemesebb makroadatok

1999. 08. 07.
Nincs szükség gazdasági megszorító intézkedésekre - jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter az elso félév gazdasági folyamatait elemezve. A miniszter szerint tartható lesz mind a 9 százalékos infláció, mind a 4 százalékos államháztartási és a 2,5 milliárdos folyó fizetési mérleghiány.

A jövo évi költségvetés keretszámait tekintve a
miniszter elmondta: a kormányzati kiadások 2,5 százalékkal
emelkedhetnek csupán, ami relatív értékben csökkenést
jelent. Az államháztartási hiány a tervek szerint jövore
nem haladja majd meg a GDP 3 százalékát.

Járai Zsigmond megfelelonek tartja a várakozásoknál jóval
kedvezobben alakult - 372 millió dolláros - júniusi folyó
fizetési mérleghiányt. Így a mérleg hiánya az év elso félévben
1,207 milliárd dollár volt. Jó hír az is, hogy a tokebeáramlás
meghaladja a hiány mértékét, tehát fedezve van a deficit. Az
elso félévben hazánkba érkezett 1,6 milliárd dollár jócskán
felülmúlta az egy évvel korábbi 756 millió dollárt. A
kellemes meglepetéshez tartozik az is, hogy kisebb nyereséget
vittek ki a tokések az országból, mint tavaly ilyenkor. Emlékezetes,
hogy a tavalyi folyó fizetési mérleg vártnál nagyobb hiányában
a nagyarányú tokekivonás játszott jelentos szerepet. Ennek
arányában várták a szakemberek az idei kivonást is, de eddig
190 millió dollárral kevesebb profitot vontak ki tavaly júniushoz
képest. Szakértok felhívták a figyelmet arra, hogy erre nem
lehet alapozni az egész éves tokekivonás mértékét, mert
szeptember és december hónap a kivonások idoszaka.
Mindenesetre a kisebb mértéku profitkivonás a befektetok
bizalmának erosödését jelentheti.

A külkereskedelmi egyenleg azonban tovább romlott az elmúlt hónapban.
Az import és az export kismértéku növekedése mellett több
mint háromszorosára nott az áruforgalom hiánya júniusban az
elozo hónaphoz képest. A folyamatokat továbbra is a változatlanul
magas import határozza meg: a behozatal gyorsabban no, mint az
export. Az idegenforgalom meglepetésszeruen jobban teljesített
a várakozáshoz képest, a bevételekben alig hagyott nyomot a
jugoszláviai háború.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!