Kereső toggle

Késik az újjáépítés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Már több hete véget ért a bombázás Szerbiában, de még mindig nem látható sem
a menekültek helyzetének rendezése, sem az újjáépítés körvonalai a Balkánon. A térség
vezető politikusai pedig már kifejezték elégedetlenségüket a Nyugat által finanszírozott
helyreállítás ütemével kapcsolatban. A munka elindításához még számos akadályt
le kell küzdeni – vélik a térségben érdekelt köztisztviselők és üzletemberek.

Az albán elnök különmegbízottja mellett a szerb kormány egyik minisztere is
panaszkodik az ENSZ-re, hogy a szervezet nem küldött elegendő embert az egyre sürgetőbb
problémák kezelésére. Az újjáépítésben az ENSZ a közigazgatás helyreállításáért,
az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a humanitárius segélyek szétosztásáért felel,
így a rekonstrukció finanszírozása az Európai Unió feladata. A Financial Times
szerint az EU soros elnökségét betöltő Finnországnak az első nagy "fejfájása"
megtalálni az embereket és a pénzt a koszovói újjáépítési tervhez, majd
ugyanilyen kihívást jelent az egész balkáni térség számára készülő stabilizációs
terv megvalósítása.

A The Wall Street Journal Europe által szervezett üzletember- és köztisztviselői találkozón
résztvevők elsősorban a térség demokratizálását és a jogrend visszaállításának
szükségességét hangsúlyozták, melyek nélkül a térségre költött pénzek a
korrupt balkáni kormánytisztviselők zsebében tűnnek el. A munka nagy részét a magánszektornak
kell elvégezni, egy fillérnek sem szabad a kormányok kezébe kerülnie – hangoztatta
a bolgár miniszterelnök-helyettes. Egy német befektetési cég képviselője szerint a
külföldi segítség keretében hiteleket és szaktudást kell biztosítani az agrár
szektor és a kisvállalkozók számára Koszovóban, illetve támogatni kell a
kereskedelmi bankok fejlesztését. Ez ugyanis lendületet adna a piacgazdaság kialakításának.
A nagyobb és hosszabb távú infrastrukturális projektekhez viszont a Nyugat tud külföldi
befektetőket csalogatni úgy, hogy saját maga vállal garanciát a projektekért. "Mindnyájan
égünk a vágytól, hogy befektethessünk Jugoszláviában" – vallja egy üzletember,
aki mintegy 10 befektetési lehetőséget szemelt ki magának. De a szándék kevés, mert
számos apró, nem elhanyagolható akadályt is le kell küzdenie a nemzetközi közösségnek.
A helyi állapotokat jól példázza, hogy Macedónia legnagyobb sörgyárának vezetője
többek között arról panaszkodott, hogy a koszovói határon a Koszovói Felszabadítási
Hadsereg határőrei 700 márka vámot kérnek el minden egyes teherautó után, ami
jelentősen kurtítja a profitot.

Az újjáépítésben érdekeltek – újabban – abban is egyetértenek, hogy Milosevics
ide vagy oda, Szerbiát nem lehet kihagyni az újjáépítési tervből. A Balkán déli része
ugyanis egységes piacot képez, amelynek központja Szerbia. Egy Szerbiában befektetni
szándékozó cégvezető szerint, ha a Jugoszláviával szomszédos országokban hirtelen
elkezdene emelkedni az életszínvonal, Milosevics nem tudna az ország élén maradni.
Egyelőre a különbségek nem nagyok: míg Szerbiában 250 márka, Macedóniában 300 márka
az átlagfizetés.

Olvasson tovább: