Kereső toggle

Seftes lelkek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A békeidőben nagyüzemmé vált a határmenti seft-kereskedelem. A magyar–jugoszláv
határszakaszon családok, brigádok szakosodtak – a nem is minden esetben illegális
– árubehozatalra és értékesítésre. A virágzó üzletágra persze kedvezőtlen hatással
van a háborús állapot, de elriasztani nem tudta a résztvevőket. Mint Halasyné Bacsa
Ildikó, a Röszkei Vámhivatal parancsnoka elmondta, két héttel ezelőtt két óra
leforgása alatt 13 szabálysértőt fogtak el.

A háború elsöpörte a bátortalanokat, a félénk szívűeket, most csak a vakmerők
utaznak. Ők a jövőt építik. A csendes, hétköznapi élet visszatértéig meg kell
szerezniük a háború miatt elhagyott piacokat. Ha időközben nem buknak le, győztesen
jöhetnek ki a piti határmenti üzércsatából. Fényes jövő áll előttük. A jogszabályok
továbbra is segítik, hogy meggazdagodjanak, fáradságos, gyűjtögető életmóddal
egzisztenciát teremtsenek még fiaiknak is.

Vannak kicsik, és egészen nagyok is. Munkaadók és melót vállalók. Diákok, esküvőre
gyűjtők, és keresztapák, sokak nagybácsijai. A déli városokban és falvakban
mindenki ismeri őket. Nemcsak azért, mert néhány éve még semmijük sem volt, most
meg van, hanem azért is, mert büszkék rá.

Specialisták. Némelyek az üzemanyagot szeretik. Benzint, gázolajat. Mások a cigit,
megint mások a tiszta szeszt. Ízlése válogatja. Mindegy is, pénz mindegyikben van.
Vagyis volt, legalábbis egy időre. A NATO keze messzire ért: lezárta a közös határt,
megszigorította az átjárást, éberré és haragossá tette a határőröket. Ijesztő
hírek terjednek a túlsó oldalról: megállítják a magyar autókat, elszedik az árut
és a személyes cuccokat; jó, ha viszszaengednek.

Pedig néhány hete még virágoztak a határügyletek. Szorgalmas emberek, hetente 4–5
alkalommal átruccantak és vissza. Üres kézzel és tankkal menve, telivel megjőve.
Leleményesek is. Hogyan lehet minél több tiszta szeszt, benzint egy autóba gyömöszölni?
Akik már szervezetten működnek (fekete vagy szürke kft.-k, bt.-k), a roncsderbire érett
autót egyetlen benzintartállyá alakítják át. Csomagtartóban, ülés alatt egy-egy
tank. A főnök persze csak szervez, de 20–30 márkáért szívesen utazik bármely
ismerős a faluból. A balhét persze ő viszi el, ha lebukik, de ennyiért ki ne kockáztatna.
A főnök eközben benzinkutat vesz a nagyvárosban vagy az autóút mellett. A környékbeliek
szemet hunynak a gyér forgalmú, ám annál jobban feltöltött fura kút felett. A
beavatottak hűséges tankolók. Tuti

a buli: a vámos nem hasonlítja össze a kimenő és bejövő autók benzinszintjét. Az
iparág azonban súlyos károkat szenved napjainkban. Az üzemanyagraktárakat szétlövik,
benzin jegyre kapható csak odaát, ide már nem is jut.

A szeszcsempészeket sem kell félteni. Bár a folyékony halmazállapotot kevésbé lehet
annyira összesűríteni, mint a levegőt, az autó gumikerekébe azért tisztes mennyiség?
szesz fér. Ha valaki gumiíz? szeszt ivott, az biztosan így érkezett kis hazánkba. A
határ közelében lakó csempészek találhatták ki az ablakmosóból működő autót.
Így ugyanis a tank teljes térfogata a szeszmennyiség rendelkezésére állhat. Az egy
liternyi benzin pedig bőven elég egy-egy fordulóra. A vámos orrát és szemét azonban
nem könny? becsapni. A szeszt magát talán igen, de a szagát nem lehet elrejteni. Bármilyen
álca mögé rejtik is el a nedűt, a szaga kitetszik. A szeszes gumi – vagy gumis szesz
– nem képes a szokásos rugalmassággal hordozni az autót. A döcögő járm? pedig
feltűnő jelenség – főként a határszakaszon. Nem véletlen, hogy ezekben az ínséges
napokban is egy héten 4–5 autós bukott le.

A seftelők kedvenc terméke a cigaretta. Kicsi is, és könnyű. Ideális. Jól elfér a
nadrág szárában, kiválóan szolgál a kabát béléseként. Sőt, kitölthető velük
az autó ajtaja is. Persze ehhez először le kell bontani a kárpitot, majd gondosan
viszszaépíteni, arra az esetre, ha a vámos kíváncsiskodna. A cigaretta-sefteseknek
segít a jogszabály is: turistaként ugyanis naponta 12 dobozt nyugodt lélekkel bárki
áthozhat a határon. A szegedi roma családok – legyenek akár népesek – könynyed sétát
téve a senki földjén levő free shopban bevásárolnak. Majd vissza, gyalog. Az élet
meg van szervezve. Az áru többsége raktárban landol, a többi pedig az utcán talál
gazdára. A visszajáró kuncsaftok jól ismerik őket, az áru márkás, nem román bóvli.
Csak a bombák ne esnének, ki mer ilyenkor sétálgatni.

A szerbek sem jönnek annyira. A férfiakat a hadiállapot miatt nem engedik át, de
mindenki pótolható, jönnek az aszszonyok. Persze nem tudják felülmúlni a békeidők
akcióit, amikor a szegedi Metro áruházban egy háztartásban fellelhető valamennyi
fajta gépből 3–400 ezer forintért bevásároltak. Ez mára lecsökkent potom százezerre,
és hetente egy-egy alkalomra, a heti 4–5 helyett. Az asszonyok élelmiszert, kávét,
édességeket visznek. Odaát azért nem költekeznek, inkább tartalékolják a pénzt.
Vannak persze, akik inkább forgatják. Bevásárolnak a szegedi kínai piacon –
tornacipőt, pólót, miegyebet –, majd kisebb túra után a szabadkai piacon – jobban
mondva bevásárlóközpontban – leadják az árut. Persze többször kellene fordulni
egy héten, de azért jól jön ez is a családnak, meg a határőröknek. Szúrós
szemekre hatékony gyógymód a leeső áru.

Halasyné szerint azért lehetnek sikeresek, mert újabb és újabb trükköket találnak
ki. S amíg két szomszédos ország árai között különbség van, addig mindig is
lesznek ügyesek és ügyeskedők. A vámhivatal parancsnoka abban is biztos, hogy a bombák
elmaradtával minden a régi intenzitással folytatódik tovább.

Olvasson tovább: