Kereső toggle

Élénkülhet a befektetői kedv

Idegcsillapító a gazdaságért aggódóknak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több alkalommal kapott idegcsillapítót a héten a magyar gazdaságért aggódó közvélemény.
A múlt heti pánikhangulatig eljutó közhangulat után a napokban egymást érték a
magyar gazdaságról alkotott pozitív vélemények, és a nemzetközi szervezetektől jövő
bátorító visszajelzések. A sort a hét elején közreadott januári költségvetési
hiány szolidabb mértéke nyitotta meg. Majd következett az Amerikai Kereskedelmi Kamara
(AmCham) elnökének, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Budapesten tárgyaló
delegációjának biztató beszéde. Az észak-amerikai befektetők pozitív véleményével
tért haza az Egyesült Államokból Chikán Attila gazdasági miniszter. Az azonnali reagálás
nem maradt el, a héten xxx ponttal emelkedett a BUX.

A gazdasági miniszter ötnapos amerikai útjáról visszatérve elmondta, hogy változatlanul
töretlen az amerikai üzletemberek bizalma a magyar gazdaságot illetően, fel sem merült
részükről a kérdés, hogy érdemes-e beruházni Magyarországon. Az amerikai cégek
hosszú távra terveznek, amikor hazánkban telepítik le cégeiket. Teszik ezt azért,
mert 10 éve stabil a gazdasági és politikai környezet, olcsó és jól képzett a
munkaerő, és fer támogatási rendszert biztosítanak a törvények.

A tavaly megugrott profitkivonás nem került szóba az amerikai tárgyalásokon –
mondta a miniszter, aki természetesnek nevezte azt, hogy több évi beruházás után
kiviszik az országból a nyereség egy részét (az 1997. évi tőkekivonáshoz képest
tavaly kétszer annyi nyereséget vittek ki a befektetők az országból, ez nagy mértékben
hozzájárult a tavalyi folyó fizetési mérleg romlásához). A profitkivonás nem
zavarja a gazdasági növekedést, perspektivikus oldalról nincsen jelentősége –
hangsúlyozta, majd hozzátette: a magyar gazdaság jó állapotban van, nincs szükség
drámai beavatkozásra.

Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnöke is aláhúzta, hogy a
kamara tagjai nem aggódnak a magyar gazdaság makromutatói miatt. Szó sincs arról,
hogy a külföldi befektetők eltávolodnának Magyarországtól, sőt inkább a befektetői
szándék élénkülésére lehet számítani.

Ezt alátámasztani engedi a januári folyó fizetésimérleghiány, amely nem mutat – a
tavalyihoz hasonló – tőkekivonási hullámot. A Magyar Nemzeti Bank jelentéséből
kiderült, hogy januárban "csupán" 171 millió dollár volt a fizetési mérleg hiánya.
Ez messze pozitívabb eredmény, mint az elmúlt három év első havi adatai, tavaly januárban
például 210 millió dollár volt a passzívum. A pozitív eredmény egyébként meglepte
a szakértőket is, hiszen ők 290 millió dollárra számítottak.

A pénzügyminiszter és számos kutató megegyezett abban, hogy egy hónap adataiból a
gazdasági folyamatokról nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ehhez legalább
a negyedévi, sőt inkább a féléves adatok adnak reális, megbízható képet.

Járai Zsigmond pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy továbbra is folyamatosan figyelik
a folyó fizetési mérleg alakulását. Örömét fejezte ki, hogy a folyó fizetési mérleg
hiánya az áruforgalmi egyenleg vártnál sokkal jobb teljesítménye mellett valósult
meg, s a kedvező adat mögött mintegy 317 millió dolláros tőkebeáramlás is elkönyvelhető.
Az előzetes számítások szerint – a januári 90 milliárdos után – 140 milliárd
forintos februári költségvetési hiány várható. Ez ugyan nagyobb az időarányosnál
és a vártnál, de annak okai nagyrészt egyszeri és nem ismétlődő folyamatokat tükröznek
– tette hozzá. A folyó fizetésimérleg-hiány éves szinten 2,5-2,8 milliárd dollár
között várható.

Olvasson tovább: