Kereső toggle

Engednek-e a tizenhatból

Sztrájkra készülnek az egészségügyiek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hétvégi ellátással kell a betegeknek beérniük, ha az egészségügyi dolgozók a
sztrájk mellett döntenek. Márpedig az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus
Szakszervezete (EDDSZ) az alapszervezetnek azt javasolja, hogy a nyomásgyakorlás keményebb
eszközeihez nyúljon. A béremelési vitában a döntés pár héten belül születik
majd.

Az elégedetlenség okát nem nehéz kitalálni: az egészségügyi dolgozók idei béremelése
nem csupán a szakszervezet által követelt 16 százalékot, de még a kormány ígérte
13 százalékot sem éri el. A második havi fizetések kézhezvétele után nyilvánvalóvá
vált: az ágazatban foglalkoztatott 210 ezer ember több mint felének 2–6 ezer
forinttal csökkent a nettó bére a tavalyihoz képest. Pedig az egészségügynek amúgy
sem erőssége a bérfejlesztés. Az átlagkereset 38 ezer 500 forint (bruttó), és ebbe
a portástól a főorvosig mindenkit beleszámítottak.

Az egészségügyi tárca áprilisig 10, majd azt követően újabb 6 százalékos béremelést
ígért. Az egészségbiztosító azonban egyes intézményeknek nem a megnövelt összeget
utalta át, aminek okait a minisztérium még vizsgálja. Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi
Minisztérium politikai államtitkára kijelentette: a tárca továbbra sem állhat elő más
bérfejlesztési javaslattal, mint amit a költségvetési törvény tartalmaz. Cáfolta,
hogy 10 százalékos béremelést ígért volna, csupán az intézmények finanszírozásának
ilyen mérték? növelésére tett ígéretet.

Bertai Olga, az EDDSZ budapesti elnöke és sztrájkszóvivője hangsúlyozta, hogy az
"éhbérért" való foglalkoztatás, illetve a számos kórházban jelentős létszámleépítés
a biztonságos betegellátás rovására mehet, hiszen a szakmai problémákért nem a kvázi
hitelezőként, pénzintézetként működő tulajdonos önkormányzatokat, hanem a már
így is túlterhelt egészségügyi dolgozókat teszik felelőssé. A szakszervezet
emellett tarthatatlannak tartja a jelenlegi állapotot, melyben a felhalmozott adósságokat
az elbocsátott dolgozók megtakarított fizetéséből kívánják törleszteni, így aki
bent marad a rendszerben, a megnövekedett munkamennyiséget ugyanazért a bérért kénytelen
elvégezni.

Az EDDSZ sztrájkfelhívása azonban nem kizárólag a bérfejlesztésről szól, hanem az
egészségügy általános helyzetéről, és nem csupán (de nem is elsősorban) a döntéshozók,
hanem a közvélemény felrázását célozza.

Olvasson tovább: