Kereső toggle

Fővárosi beruházások

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Fővárosi Önkormányzat 1999. évben is folytatni kívánja a már nyolc éve tartó
városfejlesztési programját. Ennek megvalósítása érdekében kiegyensúlyozott költségvetést
dolgozott ki. Az 1998. évi sikeres kötvénykibocsátással jelentős összeg? tartalékot
képzett az önkormányzat fejlesztési kiadásaira – tudtuk meg Demszky Gábor főpolgármestertől
évnyitó sajtótájékoztatóján.

A főpolgármester szerint a működési keretek elosztása során elsődleges szempont
a tömegközlekedés fejlesztése. Mivel a ‘80-as évek közepe óta megduplázódott az
autóforgalom Budapesten – mára napi 1,1 millió gépkocsi közlekedik a fővárosban
–, 1999-ben mintegy 17,4 milliárd forint elkülönített összeg és 3,6 milliárd
forint világbanki hitel áll rendelkezésre közlekedési feltételek javítására. Ezen
keretből tervezik a Hűvösvölgy egyesített autóbusz és villamos végállomás
befejezését, az 1-es villamos vonalának Salgótarjáni út – Üllői út közötti
szakaszának megépítését, valamint a Csepeli HÉV korszerűsítését.

Mint megtudtuk, a főváros nem mondott le a 4-es metróról. Az előkészületi, felszíni
rendezési munkálatok tovább folynak, ennek keretén belül remélhetőleg nyárra
befejeződik az Etele tér rendezése. A Budai körút felújításának keretén belül
megújul a Krisztina körút, az Alkotás út és a Villányi út, befejeződik a 61-es
villamos pályájának rekonstrukciója is. Ugyanakkor idén elkezdődik a Budai alsó
rakpart 2x2 sávra való szélesítése, ami várhatólag öt évet vesz igénybe. A
rakparton zajló idei munkálatokra 200 millió forintot fordítanak. Ezzel párhuzamosan
épül majd meg a Budai főgyűjtő csatorna 6 km hosszú szakasza az Európai Beruházási
Bank (EIB) kölcsön igénybevételével. Emellett tervben van a város északi részeit
öszszekötő új Duna-híd. A teljes kör? városrész-rehabilitációt a Margit-híd
felújítása zárja.

A fővárosi városrehabilitációs keretből idén is támogatják a kerületek rehabilitációs
tevékenységét és a társasházak felújítását. E célból a kerületi önkormányzatok
részére 1 milliárd forintot, a társasházak részére 2,2 milliárd forintot biztosít
a Fővárosi Önkormányzat. Ezen pénzösszegeket különböző pályázatok során
nyerhetik el az önkormányzatok és a társasházak. Mint megtudtuk a főpolgármestertől,
a legnagyobb probléma az, hogy nem készítenek részletes terveket a helyi önkormányzatok,
és így az elkülönített pénzösszegek gyakran bentmaradnak az önkormányzatok kasszájában.
Demszky pozitív példaként emelte ki a IX. kerületet, ahol az idén elkezdődnek a felújítási
munkák.

Zöldterület-fejlesztésre 300 millió forintot költenek, ezen belül folytatódnak az
Orczy téri új park kialakításának munkálatai, ami várhatólag 2001-ig tart, idei költsége
200 millió forint. Szintén még ebben az évben fejeződik be a Margitszigeti Vadaspark
rekonstrukciója, amire két év alatt összesen 50 millió forintot fordítanak.

Az 1999. évi költségvetési koncepció 3,6 milliárd forint előirányzatot tartalmaz
az egészségügyi intézmények fejlesztési feladataira. Közel három milliárd forint
az építési beruházásokra adható, így folytatódik az Uzsoki Utcai Kórház
rekonstrukciója, a Szent Imre Kórház felújítása, további 800 millió forintot pedig
egészségügyi gép-műszer beszerzésére költenek. Az idei év során 11 szociális
intézmény európai szint? működési feltételeit biztosító, 5,5 milliárd forint összköltség?
rekonstrukciós fejlesztés kezdődik.

Olvasson tovább: