hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szervezetekről röviden
Tőzsde ABC

1998. 12. 31.
Sorozatunk a tőzsde szereplőit mutatja be, tőzsdei kifejezéseket magyaráz meg. Ez alkalommal a tőzsdei Közgyűlés, a Tőzsdetanács, a Felügyelőbizottság, az Etikai Bizottság és a Tőzsdetitkárság szerepével ismerkedhetnek meg az olvasók.

A Közgyűlés és a Tőzsdetanács a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alapvető
szervei. A tőzsdetagok egyben a Közgyűlés tagjai is, akik az előző évben lebonyolított
tőzsdei forgalom arányában meghatározott szavazatszámmal rendelkeznek. Ez a szervezet
bízza meg a Tőzsdetanács tagjait, akiknek száma minimum 7, maximum 11 lehet. Feladatai
közé tartozik például a tőzsdetagok felvétele és kizárása, tőzsdei szabályzatok
elfogadása, módosítása. A Közgyűlés pedig a tőzsde életét alapvetően meghatározó
kérdésekről dönt. Mindkét szervezet egyszer? szótöbbséggel hozza meg határozatait.

A Tőzsdetitkárság a Közgyűlés és a Tőzsdetanács végrehajtó szerve, az ezek által
hozott döntéseket megvalósítja, valamint felügyeli és szervezi a tőzsdei
kereskedelmet.

A Felügyelőbizottság (FB) a BÉT működését és gazdálkodását ellenőrzi. Köteles
évente beszámolni tevékenységéről a Közgyűlésnek. Tagjai – 5 természetes személy
– aktív résztvevői a közgyűlésnek, a tőzsdei nyilvántartásokba, jegyzőkönyvekbe
betekinthetnek, az FB elnöke pedig a Tőzsdetanács ülésein vehet részt.

A tőzsdei kereskedelem során felmerülő etikai viták eldöntésére pedig a BÉT
Etikai Bizottsága (EB) jogosult. Az EB-nek szintén évente be kell számolnia munkájáról
a Közgyűlésnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!