hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pénzt vagy pénzt
Orosz válság megoldása

1998. 12. 05.
Az IMF továbbra sem utal át újabb kölcsönrészleteket addig, amíg nem látja tisztán a jövő évi orosz költségvetést – derült ki Michel Camdessus-nek, az IMF vezérigazgatójának kétnapos moszkvai látogatása után. Primakov 8 milliárd dollár stabilizációs hitelt kér a Valutaalaptól, ami szerinte lehetővé tenné Oroszországnak adósságai folyamatos törlesztését, a termelés fellendítését és a reálszféra fejlesztését.



Nesze semmi, fogd meg jól. A kölyök és az öreg csak tárgyalnak és ígérgetnek
   Fotó: MTI

Az IMF vezérigazgatója, Michel Camdessus nem hozott magával pénzt mostani moszkvai
látogatására, de a megbeszélések értékét nem lehet azon mérni, hogy mennyi pénz
van az aktatáskájában – mondta szerdán Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök.

A kormányfő – Camdessus látogatása előtt – az IMF tisztségviselőit "fiatal kölykökként
írta le, akik még szinte semmit nem láttak az életből" – írja a Financial Times
moszkvai tudósítója. Hétvégén a nemzeti televízió adásában a miniszterelnök "frusztráltságát
fejezte ki": ezek a "kölykök anélkül hogy ismernék helyzetünket, elkezdenek
mindenféle fejlesztési terveket diktálni vagy javasolni". Elmondta, hogy amennyiben
az IMF nem adja meg a 4,3 milliárd dolláros előirányzott hitelt, a kormány a szükséges
pénzt pénznyomáson keresztül fogja előteremteni, bár tudatában van annak, hogy ez
"nagyon komoly infláció" kockázatával jár. Primakov kicsit békülékenyebb hangvételben
megjegyezte, elkerülhetetlennek tartja az IMF-fel való együttműködést, ezért "véleményükre
oda kell figyelni".

Ez szerinte már csak azért is fontos, mert az ország az IMF-fel kötött megállapodás
nélkül nem ütemezheti át az állami adósságokat, nem kaphat újabb kölcsönöket,
és még a Japán által ígért 800 millió dollárra sem számíthat. A magánhitelezők
Londoni Klubjával ugyan sikerült megállapodni: a szerdán esedékes 578 millió dolláros
kamattörlesztésből Moszkvának csak 216 milliót kell készpénzben átutalnia, a többit
a Vnyesekonombank értékpapírjaival fedezheti.

Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a válság megoldásának kulcsa a költségvetés
problémáinak megszüntetésében rejlik. Az orosz kormány – többek között az IMF-döntésre
várva – december 10-ére halasztotta a költségvetés eredetileg december 1-jére kiírt
megvitatását. A halasztás oka az is, hogy múlt hét pénteken a kormány bejelentette:
az áfát 20 százalékról jövőre 14, 2000-ben pedig 10 százalékra csökkentik, a társasági
adót pedig a jelenlegi 35 százalékról 30 százalékra mérsékelik. "Ez jótétemény
az embereknek, egyszersmind javítja az adómorált" – kommentálta a döntéseket a
miniszterelnök. A kormány ugyanakkor az üzemanyagok és a jövedéki termékek árában
lévő fogyasztási adók növelését tervezi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!