hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Költségvetési viták

1998. 11. 28.
A költségvetési törvény előkészítése során mintegy 450 módosítási indítványt nyújtottak be a honatyák, melyből 325 javaslatot az ellenzék, 125-öt pedig a kormány pártjai terjesztettek elő. A Pénzügyminisztériumban döntöttek arról, hogy a javaslatok közül melyek kerüljenek a költségvetési bizottság elé. Információink szerint a koalíció pártjai által közösen támogatott 24 javaslat megkapta a PM jóváhagyását.

A kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtása után az idei költségvetés
terhére újabb 242 milliárd forintról döntött (ebből 152 milliárd a Postabank
konszolidációja, 40 milliárd a Magyar Fejlesztési Bank tőkeemelése, és 50 milliárd
a gázközm?-vagyon önkormányzati átadása, valamint az árvízvédelemre és a
szervezett bűnözésre fordított többletkiadások). Ennek a többlettehernek a forrása
a javaslat szerint 182 milliárddal az idei adósságot növelné, 44 milliárdot az idei
áfa-bevétel növekedése fedezne, a maradék 20 milliárdot pedig az ÁPV Rt. utalná át.
A többletkiadás jövő évre eső kamatterhei 23-25 milliárd forintra rúgnak. Ennek
fedezetére jelenleg rendelkezésre álló pénz a nyugdíjemelésen megtakarított 11,6
milliárd forint. További 7-9 milliárdot annak az 50 milliárdnak a visszatartott
kamatterhei jelentenék, melyet a gázközm?-vagyon önkormányzati átadása miatt
utalnak át az ÁPV Rt. részére. A hiányzó összeget még keresik, melyre a javaslat a
tőkeemeléssel nyereségessé váló Postabank társasági adója és a vállalkozások
nyereségadója szolgálhat.

A nyugdíjtörvény parlamenti vitájának középpontjában a kormány által javasolt átlagosan
14,3 százalékos nyugdíjemelés mértéke állt a középpontban. A koalíciós pártok
kijelentették, hogy ez a mérték a lehetőségeket, és nem a vágyakat tükrözi. A
szocialisták és a szabaddemokraták viszont a jelenleg hatályos törvény betartását
szorgalmazták, melynek alapján 19 százalékos lenne a jövő évi emelés.

A családtámogatásokról szóló törvény vitája során előterjesztett javaslat alapján
jövő évre nem változik a családi pótlék összege, viszont alanyi jogon fog járni,
jövedelemtől és a gyermekek számától függetlenül. A gyermek tankötelezettségének
kezdetekor a családi pótlékot felváltja majd az iskolalátogatási támogatás,
melynek összege megegyező lesz a családi pótlék mértékével. Január elsejétől
szintén alanyi jogon jár majd a gyes (gyermekgondozási segély, mely a gyermek három
éves koráig jár) és a gyermeknevelési támogatás (melyet a gyermek három- és nyolcéves
kora között kézbesítenek, amennyiben három kiskorú gyermek van a családban). A gyed
(gyermekgondozási díj) bevezetése a törvényjavaslatban még nem szerepelt, de a módosító
indítványok már rendelkeznek felőle. Erre a támogatásra a kormány 1 milliárd
forintot szán, de ennek forrása még nem tisztázott. A javasolt forrás a terhesség-megszakításra
és a közgyógyellátásra szánt összegből elvont 500-500 millió forint lenne.

Ellenzéki pártok szerint a kormány gyermek- és családtámogatási törvénycsomagja
tovább növeli a szakadékot a tehetősebb és a szegényebb rétegek között, mivel továbbra
sem megoldott azoknak a rétegeknek a helyzete, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudják
igénybe venni az adókedvezményeket. Nekik ugyanis nem keletkezik annyi szja-juk, amelyből
a kedvezményeket levonhatnák.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!