hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vissza a Szovjetúnióba
Vége az orosz liberális játéknak

1998. 09. 05.
A Nyugat alapvető érdeke, hogy Oroszország gazdaságilag sikeres partnere legyen, de az 1929–33-as Nagy Gazdasági Világválság tüneteihez hasonlókat produkáló orosz gazdaság mindaddig nem számíthat nemzetközi pénzügyi segélyre, amíg nem garantált a gazdasági reformok folytatása, és nem tisztázódik, hogy ki lesz a valódi vezető a Kremlben. Jelcin részéről ugyanis nincs konkrét garancia. Oroszország jelenlegi lépései visszavezetnek a Szovjetúnióba.

Clinton amerikai elnök nem véletlenül jelentette ki: Oroszország mindaddig nem kap
pénzt, amíg Moszkva nem bizonyítja egyértelműen, hogy kitart a piacgazdaság mellett.
A miniszterelnöki kinevezéssel szemben ugyanis a többségében kommunista
törvényhozás feltételei elég vészjelzőek – írja a Newsweek magazin. A
képviselők nem mást akarnak, mint átírni az alkotmányt – úgy, hogy nagyobb
hatalma legyen a Dumának, valamint egy olyan gazdasági programot beindítani, amit úgy
is nevezhetnénk: "Vissza a Szovjetunióba". Az új parancsgazdaság bővölködne
deviza- és árellenőrzésben, az ipari kulcságazatokat pedig tulajdonképpen újra
államosítanák.

Az oroszországi liberalizációs játék 1995 óta zajlik, napjainkban azonban a
végéhez érkezett, és elkezdődtek az úgynevezett "adminisztratív gazdaság szürke
hétköznapjai" – írta a Kommerszant orosz hetilap legfrissebb száma. A mostani
helyzetet a lap a következőképpen jellemzi: "Állami értékpapírpiac nincs. Stabil
árfolyam többé nem lesz. Az állam már nem egyenjogú partnere a gazdasági
szereplőknek, hanem közvetlenül utasítja a vállalkozókat és a kereskedőket, hogy
milyen árakat szabjanak, és meghatározza a bankoknak, milyen áron adjanak el valutát.
Emellett megtiltja a bankoknak és a vállalatoknak, hogy kifizessék külföldi
ügyfeleiket, és az állampapír tulajdonosoknak nem fizeti a nekik járó pénzt. Az
államhatalom a lakosság felé azt demonstrálja, hogy most csak ő képes az árak
emelkedését megállítani és a betétek biztonságát garantálni. Az állam a
legnagyobb bankoknak stabilizációs hiteleket nyújt, és a következőkben is kész
likvid eszközökkel ellátni őket. A liberális játék tehát befejeződött".

A lap leszögezi: a jövő évi költségvetés – ha egyáltalán elfogadják – tiszta
formalitás, hiszen kölcsönöket a kormánynak sehonnan nem sikerül szereznie, a
befolyó adó pedig nem elég az ország eltartására. Ugyanilyen formalitásnak
tekinthető a valutaárfolyam, a kamatlábak és általában a gazdaságpolitika is. Így
hát senki nem csodálkozik, ha felmerül az államosítás gondolata. Az elkövetkezendő
két évben egyedül az olajvállalatoknál lehet majd az ország számára jelentősebb
dollárkészletet találni, a bankok pedig gyakorlatilag már most az államhoz tartoznak.
Gregorij Javlinszkij, a Jabloko Párt (Alma Párt) frakcióvezetője így nyilatkozott a
Newsweek amerikai lapnak: "Ez még a válság kezdete, nem a vége." Más parlamenti
forrás szerint "minden kormány nélküli nap közelebb visz a végtelen
szakadékhoz".

Az államosítás nem kerüli el a kereskedelmi bankokat sem, hiszen valamennyi felett a
központi bank gyakorol ellenőrzést. Sorsuk attól függ, megkapják-e az életben
maradáshoz szükséges hitelt – természetesen nem ingyen. Részvénycsomagjaikkal kell
fizetniük. Ám az sem megoldás, ha a bankok állami tulajdonban maradnak. "Az állami
tulajdon kezelésének hatékonysága nálunk közel áll a nullához" – írja a
Kommerszant egyik újságírója.

A legrosszabb esetben a jelenlegi gazdasági periódus, az úgynevezett adminisztratív
gazdaság ára a teljes összeomlás lesz, ami alatt a bankok, a szociális program és a
fogyasztói piac totális krachját lehet érteni. Ha a kormány pánikba esik, és a
jegybank dolgozói mindenre csak legyintenek, illetve ha az elnöki adminisztráció úgy
ahogy van lemond, akkor egyszerűen senki semmit nem fog irányítani. Az események ilyen
irányú fejleménye nem tűnik annyira lehetetlennek – írja a Kommerszant.

A héten az orosz válsággal kapcsolatosan lezajlott G-7 telefonkonferencia
eredményével egybecsengően egyébként Helmuth Kohl is arra figyelmeztetett: a
fejlemények veszélyessé válhatnak. A német kancellár hangsúlyozta: annak ellenére,
hogy a Nyugat érdeke Oroszország stabilitása, nem kerülhet sor újabb hitelek
nyújtására, amennyiben Moszkva leáll a reformokkal, illetve amíg nem tisztázódik,
ki lesz a valódi vezető a Kremlben. Amerika ugyanakkor pozitív fejleményként
értékeli Borisz Fjodorov, a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök-helyettes jelölését
a gazdaságpolitika irányítására. Fjodorov agresszív gazdasági reformer hírében
áll, aki bírja Jelcin támogatását.

Gazdasági elemzők többnyire egyetértenek abban, hogy az orosz válság miatt a
kelet-közép-európai térség országainak kilátásai döntő mértékben attól
függnek, hogy tartós marad-e a nyugat-európai, illetve az amerikai konjunktúra.
Egybehangzó vélekedések szerint a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a lassulás az
Egyesült Államokra is átterjedne. A kilátásokat mindenesetre beárnyékolja a Wall
Street e heti, igen hektikus mozgása és az, hogy az idei második negyedévben az éves
szint? amerikai növekedési ütem az első negyedévi 5,5 százalékhoz képest 1,6
százalékra csökkent. Ez az utóbbi három év leglanyhább teljesítménye.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!