Kereső toggle

APRÓPÉNZ

Nőtt a nettó átlagkereset

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az év első két hónapjában a versenyszférában 20,5
százalékkal növekedett a nettó átlagkereset, ami a
fogyasztói árindex növekedését figyelembe véve a
reálkereset 2,6 százalékos emelkedését jelzi az elmúlt év
január–februárjához képest. A bruttó átlagkereset
növekedése februárban 2,8 százalékponttal volt magasabb,
mint januárban, és 22,3 százalékkal emelkedett tavaly
februárjához képest – derül ki a Központi Statisztikai
Hivatal legfrissebb összesítéséből. (MTI)

Javul Ázsia pénzügyi helyzete

Ázsia túljutott a válság legnehezebb szakaszán –
jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap térségben tartózkodó
vezetője, Stanley Fischer vezérigazgató-helyettes. Véleménye
szerint a régió legtöbb országában, így Thaiföldön,
Dél-Koreában, Malajziában és a Fülöp-szigeteken javul a
pénzügyi helyzet, bár "még egy nehéz munkával teli év
van hátra" a gazdaságok talpra állításáig. Indonéziában
is javulhatnak a kilátások – tette hozzá –, amennyiben az
ország végrehajtja a várhatóan e héten bejelentendő új
programját.

EU–Vietnam együttműködés

Újfajta partnerségre törekszik az Európai Unió Vietnammal
– jelentette ki Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke.
Az együttműködés középpontjában a vietnami
piacgazdálkodás megszilárdítására tett erőfeszítések
állnak, segítve ezzel a kétoldalú kereskedelmet is, amely
1996-ban megközelítette a 3 milliárd dollárt, 144 millió
dolláros vietnami többlettel. Az EU főleg feldolgozott
termékeket exportál ázsiai partnerének, míg Vietnamból
elsősorban nyersanyagok érkeznek az Európai Unióba. size="2">(MTI)

USA a kubai piacon

Amerikai vállalatok csaknem negyven év óta először
kínálják ismét termékeiket Kubában. Az árubemutatóra az
év végén vagy a jövő év elején kerül sor Havannában.
Száz vállalat jelezte részvételét a kiállításon, amelyhez
az amerikai kormány hallgatólagosan már tavaly szeptemberben
zöld jelzést adott. A kiállításon orvosi műszereket és
egészségápolási termékeket mutatnak be. Az amerikai
külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az
engedély megadása nem jelenti a szigetország ellen érvényben
lévő gazdasági embargó megszüntetését. (MTI)

Csökkenő munkanélküliség Németországban

Németországban márciusban némileg mérséklődött a
második világháború óta legnagyobb mérték?
munkanélküliség, ám kizárólag csak szezonális okokból. A
Szövetségi Munkaügyi Hivatal adatai szerint az állástalanok
száma az előző hónaphoz képest majdnem 200 ezerrel, 4,62
millióra csökkent, ám ennek ellenére mintegy 150 ezerrel
több volt, mint egy évvel korábban. (MTI)

Olvasson tovább: