Kereső toggle

Tőzsdejelentés 1998. február 12–18.

Stagnáló árak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A múlt hét eleji árfolyam-növekedés tiszavirág
életűnek bizonyult a Budapesti Értéktőzsdén. Már-már úgy
tűnt, hogy nyugaton a rekordokat döntögető tőzsdék után a
magyar részvények átlagindexe (BUX) is elindul eddigi csúcsa
irányába, de csütörtökön 229 pontot zuhanva visszaesett
8000 pont alá. Azóta gyakorlatilag ezen a szinten maradt, és
napok óta 7900-8000 pont körül stagnál. (A tőzsdeindex idei
alakulását mutatja grafikonunk.)

Hogy a "gondolkodási idő" után merre indulnak a
részvényárak – most még csak találgatni lehet. Az
optimisták szerint az amerikai és nyugat-európai tőzsdék
mintájára előbb-utóbb mi is megindulunk. Mások inkább azon
a véleményen vannak, hogy már a külföldiek sem tudnak
sokáig emelkedni – és, ha az árak ott esni kezdenek, az
Budapesten is csökkenést – esetleg zuhanást – von maga
után. Mivel mindkettőnek szinte egyforma esélye van, az
óvatosabbak inkább kivárnak.

Azoknak a tőzsdézőknek, akik az ilyen helyzetekben nehezen
tudnak dönteni, azt szokták mondani, hogy döntsék el, mi
erősebb bennük: az attól való félelem, hogy az árfolyamok
csökkenésével vesztenek, vagy a bosszúság, ha a
növekedésről – és vele a nyereségről – lemaradnak. Ha
az utóbbi – akkor vásároljanak, ha pedig az előző –
inkább várják meg az egyértelm?bb napokat.

Mindenesetre a bátrabbaknak és az óvatosabbaknak is egyaránt
érdemes tartalékolni a márciusi MOL- jegyzésre. Ezúttal is
kedvezménnyel lehet vásárolni, és az árnak 60 százalékát
majd csak hónapokkal később kell kiegyenlíteni. Addig az
állam azt meghitelezi – méghozzá 0 százalékos kamattal.

 

 

Záróár

Változás (II. 12–18.)
  II.11. szerda II.16. hétfő II. 18. szerda Érték %
BUX 8 150 7 887 7 954 -196 -2,40
MATÁV 986 953 973 -13 -1,32
MOL 5 290 5 245 5 235 -55 -1,04
OTP 8 745 8 440 8 555 -190 -2,17
Richter 23 055 22 550 22 615 -440 -1,91
TVK 3 560 3 405 3 480 -80 -2,25

Olvasson tovább: