Kereső toggle

Az euro és a dollár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az euro bevezetésével az euro-zóna a világ második
legnagyobb gazdasága lehet – mondta Jean-Paul Betbeze, a
Credit Lyonnaise vezető közgazdásza egy budapesti előadáson.
Az eurónak várhatóan nagy lesz a kereslete a központi bankok
körében is, amelyek jelenleg dollárban tartják
devizatartalékuk legnagyobb részét.

Még be sem vezették az eurót, stabilizációs hatása
máris érezhető – jelentette ki egy honkongi előadáson
Werner Hoyer német külügyminiszter-helyettes. Elképzelhető,
hogy az euro tartalékvaluta szerepe a központi bankok körében
nagyobb lesz, mint a jelenlegi EU-beli valutáké öszszesen –
állította. Az első becslések szerint az euro 25-30
százalékkal is szerepelhet az EU-n kívüli országok
tartalékaiban. Várható, hogy Hongkong és Kína is sok eurót
vásárol majd tartalékolásra.

Az Egyesült Államok pénzügyi kabinete üdvözli az euro
bevezetését. Nem tartanak attól, hogy az új valuta kihívást
jelenthetne a dollár számára. Több amerikai szakember
ugyanakkor úgy látja, hogy az euro erős valuta lesz, emiatt a
dollár akár 15 százalékot is veszíthet az értékéből.

A rendszer érezteti majd kedvező hatását az euro-zóna
országain belül. A közös pénz bevezetésével ugyanis a
korábbinál jelentősen alacsonyabb árfolyamkockázattal kell
majd szembenézni, hiszen a mostani nemzeti valuták
sokféleségével ellentétben csak az euro
árfolyamváltozásait kell majd szem előtt tartani.

A pénzügyi szférában várhatóan kemény verseny indul el.
Nagy a valószínűsége, hogy a kisebb bankok és brókercégek
nem bírják majd a harcot, és a jövőben egyre inkább
jellemző lesz a pénzügyi intézmények egyesülése,
fúziója.

Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke veszélyesnek
tartaná, ha a forint árfolyamát túl gyorsan alakítanák az
euróhoz, hiszen az euro felértékelődése esetén ez
hátrányos helyzetbe hozná a magyar gazdaságot.

Olvasson tovább: